Félbeszakadt a Premier League 17. fordulójának Bournemouth-Luton Town mérkőzése, miután a 65. percben összeesett a vendégek csapatkapitánya, Tom Lockyer.
A 29 éves játékosnak nem ez volt az első ilyen esete, májusban a Coventry City elleni playoff-döntő 8. percében esett össze a pályán, hosszú ideig ápolták, majd oxigénmaszkkal a fején kórházba szállították. A csapatkapitány később szívműtéten esett át, az orvosok pedig azt mondták, alkalmas arra, hogy folytassa az élsportot.
A BBC szerint a játékos az ápolás után az öltözőfolyosón magához tért, a bournemouthi orvosi stáb a Daily Mailnek ugyancsak megerősítette, hogy Lockyer „éber és érzékeny”.
Lockyer most úgy csuklott össze a második félidő elején 1-1-es állásnál, hogy nem volt a közelében senki.
A két csapat hat perccel az eset után a játékvezető kérésére az öltözőbe vonult. A walesi válogatott futballistát hordágyon a közönség vastapsa közepette vitték le a játéktérről. Később arról is döntés született, hogy nem folytatják az összecsapást, melyen a Bournemouth magyar válogatott légiósa, Kerkez Milos kezdőként lépett pályára.
A Luton este hivatalosan is közölte, hogy játékosa hirtelen szívmegállást szenvedett, de állapota stabil és további vizsgálatokon esik át.
A szombat délutáni programban nem várt izgalmakat és óriási meglepetést hozott a címvédő és Bajnokok Ligája-győztes Manchester City Crystal Palace elleni összecsapása, a vendég londoni csapat ugyanis 2-0-s hátrányból visszakapaszkodott és a 95. percben büntetőből egyenlített. A BL-ből kiesett Newcastle United viszont remek második félidei teljesítményének köszönhetően 3-0-ra verte a Fulhamet.