Nemzetközi foci bajnokok ligája

Guardiola izgalmas kérdést kapott, de fintorgott, majd elviharzott

PEDJA MILOSAVLJEVIC / AFP
Vajon ideges lett Pepm Guardiola vagy sem?
PEDJA MILOSAVLJEVIC / AFP
Vajon ideges lett Pepm Guardiola vagy sem?
Hat győzelemmel, százszázalékos teljesítménnyel zárta a Bajnokok Ligája G csoportját a Manchester City labdarúgócsapata, amely könnyedén jutott be a sorozat nyolcaddöntőjébe. Szerdán, Belgrádban felforgatott összeállításban is nyert 3-2-re a Crvena zvezda ellen, azonban a meccset követő sajtótájékoztatón történt valami furcsa dolog.

Az esemény kurta-furcsa módon ért véget, a manchesteriek spanyol menedzserét, Pep Guardiolát ugyanis megkérdezték, játékoskarrierje során kapott-e ajánlatot a Zvezdától. Guardiola fintorgott, megrázta a fejét, azt mondta, nem emlékszik, ő akkor már túl öreg volt,

majd levette a szinkrontolmácsoláshoz használt fejhallgatót, felállt és szó nélkül távozott.

A Blic azt írta, a jelenlegi szerb szövetségi kapitány Dragan Stojkovic tudhatja a választ, hiszen ő akkor lett Dragan Dzajic után a Crvena zvezda elnöke, az ő nevéhez kapcsolódik a klub első külföldi edzőjének, az olasz Walter Zengának szerződtetése. Stojkovic azonban egyelőre nem reagált…

Ami az akkori, 2005-ös csapatot illeti, néhány híresség is szóba került, de csak említés szintjén: például Beppe Signori a Lazióból és Carsten Janker az Udineséből. Állítólag Guardiola is célpont volt, az akkor már pályafutása végén járó egykori barcelonai futballista a katari al-Ahli játékosa volt.

Azokban a napokban szerb sajtó azt írta, Guardiolát felajánlották a Zvezdának, de miután az ő posztjára visszatért Dragan Mladenovic, nem volt probléma, hogy végül nem érkezett meg.

Ennél több bizonyíték azonban nincsen a pletykára, ezért is szerették volna megtudni az újságírók, ha már egyszer lehetőségük nyílt a kérdezésre. A szerb sajtó most arra kíváncsi, ez miért volt annyira kínos Guardiolának, hogy ezzel be is fejezte a sajtótájékoztatót.

Kapcsolódó
Több mint tíz éve nem szerepeltek ilyen gyengén az angol csapatok a BL-csoportkörben
Tavaly mind a négy továbbjutott, idén viszont kettő is csoportutolsó lett.
Olvasói sztorik