Élő Nemzetközi foci

Dráma a legvégén, 98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
A Ferencváros hátrányból fordítva nyert 2-1-re a szerb Cukaricki vendégeként, így megerősítette második helyét a Konferencia Liga-csoportjában. Pesic a 98. percben szerezte a győztes gólt. Ha a magyar bajnok nem kap ki a már továbbjutott Fiorentina ellen az utolsó fordulóban, biztosan ott lesz az egyenes kieséses szakaszban.

Aktívan kezdte a meccset a Ferencváros, már az első percben szögletet rúghatott, de később kiderült, ez csak kezdeti fellángolás volt. A 10. percben ugyanis megszerezte a vezetést a bátran futballozó Cukaricki, Adzic emelte át okosan Dibuszt, majd a hazaiak (akiknél kezdett a 16 éves csatár, Mihajlo Cvetkovic is) a folytatásban is okoztak pár kellemetlen percet a ferencvárosi védelemnek, míg Dejan Stankovic csapata eléggé ötlettelenül futballozott. Ha akadt is próbálkozása a vendégcsapatnak, a befejezésekbe is hiba csúszott, Traoré például öt méterről sem találta el a kaput.

Stankovic a félidőben hármat cserélt, majd Traoré rögtön a második játékrész elején kiszállt, majdnem a fél kezdő kicserélődött így a fordulás utánra.

Czeglédi Zsolt / MTI

Aktívabb is lett valamivel az FTC, a kispadról beállt Lisztes lövését védte a kapus, majd a szintén csereként pályára lépő Katona tüzelt, de ő méterekkel a kapu mellé. A Cukaricki próbált veszélyes kontrákat vezetni, ez olykor sikerült is.

A 83. percben összejött a ferencvárosi egyenlítés, Katona centerezett, Kristoffer Zachariassen pedig estében is bevette a kaput. Őrült utolsó perceket hozott a meccs, végül a 98. percben jött a slusszpoén, Aleksandar Pesic fordulatból vette be a kaput 16 méterről, az FTC pedig így nagyot lépett a továbbjutás felé.

El is szakadt a cérna a Cukarickinél, piros lapot kapott a vezetőedző, Igor Matic, valamint Vukasin Jovanovic is kidumált magának két sárga lapot.

Közben a csoport másik mérkőzésén a Fiorentina 2-1-re nyert otthon a Genk ellen, ami azt jelenti, hogy az olasz csapat már továbbjutott a csoportból, de még kérdéses, hogy hányadik helyen. Az utolsó fordulóban Ferencváros-Fiorentina és Genk-Cukaricki mérkőzéseket rendeznek, ha a Fradi nem kap ki, biztosan továbbjut.

Mivel a Cukaricki belgrádi stadionja nem felel meg az európai szövetség előírásainak, így a mérkőzést a Szerbia déli részén található Leskovacban rendezték, ahol augusztusban adták át a másodosztályú Dubocica több mint 8000 férőhelyes új stadionját.

Konferencia Liga, F csoport, 5. forduló

Cukaricki (szerb) – Ferencváros 1-2 (1-0)

 

Cukaricki: Filipovic – Stankovic, Subotic, Kovacevic – Tosic, Sissoko, Kovac (Jovanovic, 85.), Ivanovic, Miladinovic (Singh, 81.) – Adzic (Nikcevic, 71.), Cvetkovic (Adetunji, 85.)

Ferencvárosi TC: Dibusz – Makreckis (Lisztes, a szünetben), Cissé, Abena (Besic, 69.), Ramírez (Civic, a szünetben) – Sigér (Botka, a szünetben), Zachariassen, Abu Fani – Marquinhos, Pesic, Traoré (Katona, 49.)

gólszerzők: Adzic (10.), illetve Zachariassen (83.), Pesic (98.)

sárga lap: Nikcevic (74.), Jovanovic (99.), illetve Abena (44.), Abu Fani (74.), Pesic (99.)

 

A csoport másik meccsén:

ACF Fiorentina (olasz)-KRC Genk (belga) 2-1 (1-1)
gólszerzők: Martinez Quarta (45+4.), González (82. – tizenegyesből), illetve Kayembe (45.)

 

A tabella:
1. Fiorentina    5   3  2  –  13- 5  11 pont – már továbbjutott
2. Ferencváros   5   2  3  –   8- 5   9
3. KRC Genk      5   1  3  1   6- 5   6
4. Cukaricki     5   –  –  5   2-14   0

Dráma a legvégén, 98. perces góllal nyert a Fradi Szerbiában

A Ferencváros hátrányból fordítva nyert 2-1-re a szerb Cukaricki vendégeként, így megerősítette második helyét a Konferencia Liga-csoportjában. Pesic a 98. percben szerezte a győztes gólt. Ha a magyar bajnok nem kap ki a már továbbjutott Fiorentina ellen az utolsó fordulóban, biztosan ott lesz az egyenes kieséses szakaszban.

Vezet a Fradi!

Pesic! Ilyen nincs, egy felívelt labdánál fordult le a szerb csatár. és tizenhat méterről a kapuba lőtt.

Micsoda mentés!

Lisztes fordult volna kapura, az utolsó pillanatban azonban odaért az egyik védő. Hősies mentés volt.

Dibusz!

Maradt még a végére a puskaporból. Dibusznak kellett védenie egy takarásból érkező lövést, ami ugyan középre ment, de volt benne erő. Nagyon kellett ez a hárítás.

Mi maradt ki....

Zachariassen pöcizett bele egy labdába, am az egyik védő mellkasáról (!) pattant felé, de most nem járt sikerrel. Nagyon közel járt a fordításhoz most a FRadi.

Kiegyenlített a Fradi!

A jobb szélen épített támadást a Ferencváros, Katona lőtte középre a labdát, Zachariassen beletette a lábát, a labda pedig a vetődő kapus mellett a kapu hosszú oldalában pörgött.

Lisztes próbálkozott egy szép lövéssel

Költözött némi élet a Ferencváros játékába. Előbb nagyot kellett menteni a magyar kapu előtt, majd kiszorított helyzetből Lisztes lőhetett, a kapus azonban ki tudta paskolni a rövid felsőbe tartó labdát.

Kényszerű változtatás

Traoré nem tudja folytatni a játékot, így negyedik változtatását kellett meglépnie a Ferencvárosnak, Katona érkezett.

Vége az első félidőnek, hátrányban a Fradi

Két percet húztak rá a csapatok, de nem sikerült élnie vele az FTC-nek, amely csalódást keltően játszik. Közben a csoport másik meccsén 1-1-re áll a Fiorentina és a Genk.

Traoré nem találta el a kaput öt méterről

Most nagy nehezen eljutott egy komolyabb ziccerig a Fradi, Traoré érkezett üresen a kapu elé egy ívelésre, a a fejesével azonban a saját térdét találta el, a labda pedig a kapu mellé ment.

Fradi-helyzet, majd hajmeresztő megoldás

Egy centerezésről épphogy lemaradt a bevetődő Pesic, de a Fradinál maradt a labda, Sigér lőtt s kapásból egy lekészítés után, Pesic beletette a lábát, de blokkolni tudott egy védő. Nem sokkal később Sigér borzalmasan tette hátra a labdát Dibusz felé, a kapusnak a tizenhatoson kívül, fejjel kellett bedobásra tisztáznia.

Majdnem öngól...

Az előző helyzet után négy szögletet rúghatott egymás után a Cukaricki, a negyediket pedig egy távoli lövés követte, ami egy ferencvárosi játékoson pattant meg út közben, elsőre veszélyesnek tűnt, de Dibusz a helyén volt.

Tyű, mi maradt ki

Nem tudott felszabadítani a Fradi, így aztán Ivanovic lőhetett, Ramíreznek kellett belevetődve blokkolnia.

Dibusznak kellett védenie

Megint szétnyílt a Fradi középen, így a tizenhatos előteréből Miladenovic kínálta meg Dibuszt, de a lapos, középre tartó próbálkozása nem okozott gondot a kapusnak.

Gyakorlatilag tele a vendégszektor

Czeglédi Zsolt / MTI szurkolói a Konferencia Liga csoportkörének ötödik fordulójában játszott Cukaricki – Ferencvárosi TC mérkõzésen.

Vezet a Cukaricki

Csakúgy, mint a két csapat első meccsén. A 10. percben szétszakadt a védelem és a középpálya a ferencvárosi oldalon, a kínálkozó lehetőségre pedig e is csaptak a szerbek, Adzic kapott labdát, majd lágyan, okosan átemelte azt Dibusz felett a kapu hosszú oldalába.

Óriási Fradi-helyzet maradt ki

Traoré kapott egy kiugratást, lefutotta a védőjét, majd a tizenhatoshoz érve már nem merték támadni. A kapus ugyanakkor jól mozdult ki, így a ferencvárosi támadó belelőtte a labdát. Újabb szöglettel jöhetett az FTC, de ezúttal sem sikerült veszélyt teremteni belőle.

Olvasói sztorik