Nemzetközi foci

„Mi értelme a VAR-nak?” – újabb balhé Angliában a videobíró körül

Darren Staples / AFP
Darren Staples / AFP

Újra felerősítette a videobírós rendszer körüli vitát a Fulham és a Wolves hétfő esti bajnokija, amit a londoni csapat végül 3-2-re nyert meg.

Mindig is a VAR oldalán álltam, de azt hiszem, ezúttal csak gondot okozott. Lehet, hogy ez az este fordít majd ellene, mert eddig azt hittem, a segítségünkre van, de most nem úgy nézett ki

mondta a Wolves menedzsere, Gary O’Neil a Sky Sportsnak.

A vendégcsapat oldaláról több játékvezetői döntést is kifogásoltak. O’Neal szerint volt, ahol a VAR-nak kellett volna közbelépnie, és olyan is, amikor pont, hogy nem kellett volna beavatkozni.

  • Szerintük nem kellett volna megadni a Fulham első tizenegyesét, mert Nelson Semedo a labdát találta el előbb, aztán ütközött Tom Cairney-velWillian magabiztosan berúgta a büntetőt.
  • A 73. percben érzésük szerint nemcsak büntetőt érdemeltek, hanem a szabálytalankodó Tim Reamet második sárgával ki kellett volna állítani.
  • A hazai oldalról Vinícius szólalkozott össze Max Kilmannel, majd a Fulham csatára lefejelte riválisát, itt is elmaradt a vendégek szerint egy kiállítás. „Azt mondta, enyhe fejes volt csak – ez őrület” – magyarázta O’Neil, milyen párbeszéd zajlott le közte és a játékvezető között.
  • És aztán jött a hajrá, amikor Harry Wilson esett el a tizenhatoson belül, a játékvezető továbbot intett, de közbelépett a VAR, Michael Salisbury pedig megváltoztatta korábbi döntését, tizenegyest ítélt, Willian pedig eldöntötte a meccset. A Wolves vezetőedzője szerint volt persze kontakt, de a részéről nem ért büntetőt.

A meccs összefoglalója:

Gary O’Neil végül arra jutott, Salisburyt ezúttal nem segítette, sokkal inkább hátráltatta a videobíró, ha magára lett volna utalva, jobban döntéseket hozott volna szerinte.

Mi értelme a VAR-nak?

– tette fel a kérdést, de azt mondta, nem kötözködni akar, hanem párbeszédet indítani.

A Sky egyébként összeszedte, hogy több játékvezetői döntés is sújtotta a 12. helyen álló Wolvest ebben a szezonban, az ő számításaik szerint ez már hét pontjába került a csapatnak.

Kapcsolódó
Furcsa ítélet az NB II-es rangadón, a Vasas 6-0-val küldte haza a Győrt
Még 1-0-nál a vendégek gólját nem adták meg, egy hasonló szituációt követően viszont a Vasas tovább növelte előnyét, végül nagyon simán nyert.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik