Nemzetközi foci

Klasszis megoldásra klasszis megoldás volt a válasz a Derby d’Italián

MARCO BERTORELLO / AFP
MARCO BERTORELLO / AFP

Az Inter 1-1-es döntetlent játszott vasárnap a Juventus elleni rangadón a Serie A 13. fordulójában.

Bekezdtek a csapatok, mindkét kapu előttt adódott lehetőség, de az első gólra a 27. percig várni kellett. Ekkor viszont Federico Chiesa a bal szélen elhúzott, majd középre gurította a labdát, amit Dusan Vlahovic nem erőből lőtt el, hanem okosan a bal alsóba gurított.

Sokáig viszont nem örülhetett a Juve, mert hat perccel később egy gyors kontra végén Thuram centerezését Lautaro Martínez szépen lőtte egyből a jobb alsóba.

A második félidőben már nem pörögtek az események, Thuram az elején, Cuadrado pedig a hajrában veszélyeztetett, de végül maradt a döntetlen végeredményként. Ennek inkább az Inter örülhet, hiszen így megőrizte kétpontos előnyét az első helyen a Juventus előtt.

Eredmények – Serie A, 13. forduló

Cagliari-Monza 1-1 (1-0)
Empoli-Sassuolo 3-4 (2-2)
Frosinone-Genoa 2-1 (1-1)
AS Roma-Udinese 3-1 (1-0)
Juventus-Internazionale 1-1 (1-1)

szombaton játszották:
AC Milan-Fiorentina 1-0 (1-0)
Salernitana-SS Lazio 2-1 (0-1)
Atalanta-SSC Napoli 1-2 (0-1)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik