Nemzetközi foci

12 csapat még versenyben, de a végén csak 3 örülhet – itt az Eb-pótselejtezők párosítása

LEON KUEGELER / AFP
LEON KUEGELER / AFP

A finn labdarúgó-válogatott került az A divíziós ágra az Európa-bajnokság pótselejtezőjének csütörtöki, nyoni sorsolásán, melyen kialakult az is, hogy az egyes ágak döntőinek melyik ország válogatottja lesz majd a házigazdája.

A pótselejtező résztvevőinek névsora a selejtezősorozat végeztével, a Nemzetek Ligája előző idényében elért eredmények alapján alakult ki.

Az NL élvonalát jelentő 16 válogatott közül mindössze Lengyelország és Wales nem jutott ki egyenes úton az Eb-re, így ez a két gárda pótselejtezőn javíthat. Az A divíziós ágat viszont fel kellett tölteni: az egyik csapat a D divíziót megnyerő Észtország, míg a másik a másodosztályt jelentő B divízióból a sorsolás eredményeként Finnország lett.

A pótselejtező elődöntőjében a lengyelek az észteket, Wales pedig a finneket fogadja, a finálét pedig a Wales-Finnország elődöntős párharc továbbjutójának otthonában rendezik majd.

A második vonal négy csoportgyőztese közül Izrael és Bosznia-Hercegovina nem kvalifikálta magát, hozzájuk Izland és a Szerhij Rebrov által irányított Ukrajna csatlakozott, előbbi az izraeliekkel, utóbbi pedig a bosnyákokkal játssza majd a pótselejtezős elődöntőt idegenben. A sorsolás szerint a finálét a bosnyák-ukrán párharc továbbjutójának pályaválasztása mellett rendezik.

Az NL harmadosztályából a török és a szlovák csapat vívta ki egyenes úton a részvételt, előbbi csoportgyőztes volt, így legjobb csoportmásodikként Luxemburg csatlakozhatott a másik három első helyezetthez, a párosítást pedig nem is kellett kisorsolni: Grúzia Luxemburgot, Görögország pedig Kazahsztánt látja vendégül az elődöntőben, a döntőt pedig majd a grúz-luxemburgi összecsapás továbbjutójának otthonában rendezik.

A pótselejtező három ágának elődöntőire március 21-én kerül sor, míg a három finálét, melyeken gazdára talál az utolsó három kiadó Eb-hely, március 26-án rendezik.

A selejtezősorozatból húsz válogatott – köztük a magyar – csatlakozott a házigazda Németországhoz.

Az Európa-bajnoki pótselejtező párosítása:

A divíziós ág:
elődöntők:
Lengyelország – Észtország
Wales – Finnország

 

B divíziós ág:
elődöntők:
Izrael – Izland
Bosznia-Hercegovina – Ukrajna

 

C divíziós ág:
elődöntők:
Grúzia – Luxemburg
Görögország – Kazahsztán

Olvasói sztorik