Nemzetközi foci

„Tiszteletet követelünk” – Nem engedték haza az egyik dél-amerikai válogatottat

ERNESTO BENAVIDES / AFP
ERNESTO BENAVIDES / AFP

A Venezuelai Labdarúgó Szövetség (FVF) közleményben jelezte, hogy Peruban rekedt.

A válogatott világbajnoki selejtezőt játszott az országban, az 1-1-re végződő találkozó után azonban meghökkentő problémával szembesült. Peru ugyanis nem adott engedélyt a csapatot szállító repülőgépnek, hogy elhagyja az országot. A tanácstalan venezuelaiak a külügyminiszterük segítségét kérték és egy felháborodott közleményt adtak ki.

A csapatunkat szállító gép jelenleg is a Jorge Chávez Nemzetközi Repülőtéren rekedt Limában. Arra várunk, hogy engedélyt kapjunk a távozásra és megtankolják a gépünket. Tiszteletet követelünk a csapatunknak, játékosainknak, edzői stábbunknak és követeljük a korlátozásunk feloldását

– írta az FVF.

A feszültség már a lefújás után érezhető volt, miután a venezuelai játékosok azzal vádolták a perui rendőrséget, hogy megverték a drukkereiket, akik elutaztak támogatni őket. A csapat hátvédje, Nahuel Ferraresi azt is nyilatkozta, hogy a rendőrök őt is megütötték.

A perui kormány tájékoztatása szerint senkit sem utasított arra, hogy megakadályozzák a venezuelaiak utazását és lépéseket tettek a probléma megoldása felé.

Kapcsolódó
Nézőtéri balhéval indult, történelmi brazilveréssel végződött Messiék riói vendégjátéka
Brazília története során először veszített hazai pályán a világbajnoki selejtezőben.
Olvasói sztorik