Nemzetközi foci

16 éves csúcstehetséget szerezhetett meg az FC Barcelona

facebook.com/FemafootOfficial
facebook.com/FemafootOfficial

Az FC Barcelona egy mindössze 16 éves középpályást, Ibrahim Diarrát készül szerződtetni, írja Albert Roge.

A Jijantes újságírója szerint mindenben megegyezett már a katalán klub és a fiatal futballista, sőt már a Barca utánpótláscsapatának edzésén is részt vett. A legnagyobb afrikai tehetségként számontartott játékos azonban az U17-es világbajnokságon szerepel, ezért csak a tornát követően tudják befejezni a papírmunkát.

Diarra a Mali válogatott csapatkapitánya, a középpálya közepén is tud játszani, de igazán a szélen érzi jól magát, ahonnan befelé cselezve tud magának lövőhelyzetet kialakítani. Ugyanakkor magas játékintelligenciája miatt a játékszervezés is nagy erénye. Decemberben még mindig csak 17. életévét tölti majd be, így a tervek szerint 2024 nyarán csatlakozik a La Masiához, de felnőtt szerződést csak egy év múlva írhat alá.

A Mali válogatott egyébként az U17-es világbajnokság B csoportjának második helyén áll, 3-0-ra legyőzte Üzbegisztánt, Spanyolországtól viszont úgy kapott ki 1-0-ra, hogy 50 percig emberhátrányban játszott és lesgólt is lőtt. Diarrának egy gólpassza van a tornán.

Olvasói sztorik