A Tottenham Hotspur szombaton 2-1-re kikapott a Wolverhampton ellen a Premier League 12. fordulójában.
A fantasztikusan kezdő londoni csapat tíz meccsen át veretlen volt, majd a Chelsea elleni mérkőzésen 9 emberrel kapott ki először. Ezúttal nem állítottak ki senkit a Tottenhamből, sőt már a 3. percben vezetést szerzett Brennan Johnson. A Wolves azonban meg tudta fordítani a hajrában a mérkőzést.
Először Pablo Sarabia rúgott varázslatos gólt, miután Matheus Cunha löbbölését jobb lábbal lekapta a levegőből, majd pattanás nélkül ballal lőtt a hálóba.
A csattanó pedig a 97. percben jött, ezúttal Sarabia lekészített, Mario Lemina pedig estében gurított a hosszú alsóba.
A Wolves egyébként sokat tett a győzelemért, 17 gólszerzési kísérlete volt, szemben a Spurs 6 próbálkozásával. Ezzel a vereséggel a Liverpool és az Arsenal is megelőzheti a Tottenhamet a tabellán.