Nemzetközi foci

Nem tudott nyerni a Real, a csodacsapat maradt az élen

BURAK AKBULUT / ANADOLU / Anadolu via AFP
BURAK AKBULUT / ANADOLU / Anadolu via AFP
A Real Madrid otthon játszott 0-0-s döntetlent a Rayo Vallecanóval, így 12 fordulót követően a Girona vezeti a La Ligát.

A Real Madrid hazai pályán játszott 0-0-t a Rayo Vallecanóval a spanyol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. Mindez azt is jelenti, hogy a Girona vezeti a La Ligát.

Pedig nem lehet azt mondani, hogy a hazaiak ne próbálkoztak volna: már az első félidőben volt 12 lövésük (1,39-es xG-értékkel).

A 66. percben már a vendégkapuba került a labda, de a játékvezető jogosan érvénytelenítette azt, Joselu ugyanis lesen tartózkodott, amikor kivette a részét a támadásból. Még a 93. percben is volt egy komoly gólszerzési lehetősége a Real Madridnak, de Rodrygo próbálkozása után a labda Dimitrievski kapus kezében landolt.

A Real nem az első csapat, amely nem tudta feltörni a Rayo védekezését, a vendégcsapatnak ez a mostani már a hatodik kapott gól nélküli meccse volt a szezonban, ami a legtöbb a spanyol élvonalban.

Kapcsolódó
A tűzzel játszott, de nem égette meg magát a Juve
Reménytelennek tűnő helyzetből is nyert az AS Roma.

La Liga, 12. forduló

Alavés-Almeria 1-0 (0-0)
Valencia-Granada 1-0 (1-0)
Villarreal-Athletic Bilbao 2-3 (0-3)
Real Madrid-Rayo Vallecano 0-0

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik