Nemzetközi foci

„Micsoda pénzkidobás” – énekelték Szoboszlaiék lecserélésekor a rivális szurkolói

Justin Tallis / AFP
Justin Tallis / AFP

A Liverpool 1-1-es döntetlent játszott az újonc Luton Town otthonában a Premier League 11. fordulójában, a vendégek a 95. percben egyenlítettek, a pontot érő gólt Luis Díaz szerezte, aki először játszott azóta, hogy a szüleit elrabolták Kolumbiában – édesanyját már kiszabadították, édesapját még nem sikerült.

A meccsen kezdőként 66 percet játszott Szoboszlai Dominik, akit a bajnokságban először cserélt le Jürgen Klopp. A német vezetőedző három helyen is változtatott, így és amikor Diogo Jota és Szoboszlai épp elhagyták a pályát, akkor a Luton szurkolói – a Sky tudósítása szerint – azt énekelték, hogy

micsoda pénzkidobás.

Szoboszlai és Jota együtt 100 millió fontjába került a Liverpoolnak. Ahogy a Sky megjegyzi, a Luton 1992 óta mindössze 32 millió fontot költött játékosokra összesen.

A Luton Town a 2013-14-es szezonban még az ötödosztályban szerepelt, innen sikerült felkapaszkodnia a Premier League-be, az előző szezonban harmadik lett a Championshipben, végül a rájátszásban harcolta ki a feljutást. A csapat a Premier League-éra előtt szerepelt legutóbb az angol élvonalban.

Kapcsolódó
Ha inog is Ten Hag alatt a kispad, a kirúgásával csak újabb átmeneti időszak következne a Manchester Unitednél
A Manchester United továbbra is csak a nyolcadik helyen áll a Premier League-ben. Bár a gondok egy része a klubházban keresendő, a pályán is érdemes megvizsgálni: miért recseg-ropog a csapat játéka az utóbbi hetekben?
Olvasói sztorik