Nemzetközi foci

Összeverekedett edzőjével a Liverpool korábbi védője

GAIZKA IROZ / AFP
GAIZKA IROZ / AFP

Egymásnak esett a Montpellier edzésén Michel Der Zakarian edző és Mamadou Sakho, írja a L’Equipe.

A beszámolók szerint kedden, az esti edzésen történt az eset, amikor a korábban Liverpoolban is megfordult hátvéd azt nehezményezte, hogy az egymás közötti játékban nem kapott szabadrúgást. A bírói szerepet magára vállaló Der Zakarian jelezt neki, hogy nem elég szorgalmas és ne akarja eldönteni, hogyan edzzen.

Sakho ezt még bírta cérnával, de amikor még crybabynek, vagyis sírós babának nevezte őt az edzője, akkor megragadta az edzőjét a gallérjánál fogva. A művelet közben elszakadt Der Zakarian családi örökségének számító nyaklánca, a szakember pedig nekiment a focistának.

A L’Equipe szerint már nyáron is el akarták adni a mostani bajnokságban 6 percet játszó francia védőt, de nem sikerült. A történtek után viszont alighanem szerződést bontanak majd Sakhóval.

Olvasói sztorik