Nemzetközi foci

Döntött az UEFA a terrorveszély miatt félbeszakadt Eb-selejtezőről

JOHN THYS / AFP
JOHN THYS / AFP

Az október 16-án Brüsszelben két svéd szurkoló halálát okozó terrortámadást követően a két csapat kérésére és egyetértésével félidőben félbeszakadt a Belgium–Svédország Európa-selejtező mérkőzés. Az Európai Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottsága csütörtökön úgy döntött, hogy a mérkőzést félidei, 1-1-es állása marad a végeredmény.

A döntésben közrejátszott, hogy a mérkőzés hátralévő részét lehetetlen lett volna másnap lejátszani, mert a történtek miatt egyik szövetség sem kívánta a folytatást. Miután a mérkőzés eredménye nem volt hatással az Európa-bajnoki szereplést illetően, mivel Belgium matematikailag már kvalifikálta magát, Svédország pedig már biztosan kiesett, így az 1-1-es eredményt a felek elfogadták.

Az UEFA úgy döntött, az Izrael területén fennálló helyzet miatt egyelőre nem rendeznek meccseket az ország területén.

Az Izraeli Labdarúgó Szövetséget, valamint a Maccabi Haifa és a Maccabi Tel-Aviv csapatait arra kérte, hogy javasoljanak alternatív helyszíneket az Izrael területén kívül rendezendő hazai mérkőzéseikre.

Az Európa Ligában az október 26-i, Villarreal–Maccabi Haifa csoportmérkőzést december 6-ra, míg a Konferencia Liga Maccabi Tel Aviv–Zorja Luhanszk összecsapását november 25-re halasztották.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik