Nemzetközi foci

„Tényleg vissza akarjuk vonultatni Messit? Mindenki megőrült?” – kiakadt az újságírói kérdésen az argentin kapitány

Matías Baglietto / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Matías Baglietto / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Lionel Scaloni, a világbajnoki címvédő argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint egyelőre fölösleges azzal tervezni, mi lesz a csapattal, ha Lionel Messi visszavonul. A szakember az együttes Peru elleni vb-selejtezője előtt újságírói kérdésre úgy válaszolt, egyelőre arról kell beszélni, hogy a hétszeres aranylabdás Messi csapatkapitányként ott van az argentin válogatottban.

Egy aktív játékosról van szó, tényleg vissza akarjuk vonultatni? Mind megőrültünk?

– kérdezett vissza Scaloni, aki aztán egy vállrándítással jelezte, hogy részéről ez a téma lezárva, és már nézte, ki a következő kérdező.

Az Inter Miami 36 éves sztárja korábban úgy nyilatkozott, vélhetően nem folytatja pályafutását a 2026-os vb-ig, ugyanakkor kisebb izomsérülése ellenére most is ott van a dél-amerikai ország keretében, sőt a Paraguay elleni múlt csütörtöki mérkőzésen kis híján gólt is szerzett, csak a kapufa mentette meg az ellenfelet ettől. Scaloni azt mondta, még nem tudja, játszik-e Messi, és ha igen, mennyit, de megjegyezte, ha alkalmas állapotban lesz a pályára lépésre, akkor bizony ott is lesz.

Az argentin válogatott három forduló után százszázalékos teljesítménnyel a kontinentális selejtezőcsoport élén áll.

Kapcsolódó
Így juthat ki már kedd este Magyarország a foci-Eb-re
A legegyszerűbb helyzet az, ha Marco Rossi csapata a saját kezébe veszi a sorsát és nyer Kaunasban, mert akkor nem kell tovább számolgatni.
Olvasói sztorik