Portugália már tét nélkül léphetett pályára Bosznia-Hercegovinában, ennek ellenére Cristiano Ronaldo és társai komolyan vették az Eb-selejtezőt, és az első félidőben öt gólt rámoltak be a hazaiaknak.
Az első két gólt Ronaldo vállalta, előbb egy tizenegyest lőtt be, ami után még a bosnyák szurkolóktól is felhangzott a híres „Siuuu” kiáltás,
majd okosan pöckölte át a labdát a kapus fölött, de várnia kellett a VAR-ra, hogy aztán végre felszabadultan ünnepelhesse válogatottbali 127. gólját, amivel tovább javította a rekordját.
9 góljával Ronaldo a második helyezett az Eb-selejtezősorozat góllövőlistáján a 10 gólos belga Romelu Lukaku mögött, de a 2023-as évet tekintve a 38 éves portugál klasszis számít a legeredményesebbnek.
A lista második helyén a Manchester City norvég gólvágója, Erling Haaland áll 39 góllal, a harmadik pedig a magyar válogatott csatára, Varga Barnabás.
Varga három gólnál jár a válogatottban, és 35 alkalommal volt idén eredményes a klubcsapataiban. A Paksban 16 bajnoki és 2 kupagólt termelt 2023-ban, majd új csapatában, az FTC-ben is nagyon bekezdett, 17 találatából kettő született a Konferencia Liga csoportkörében, hét a selejtezőben, és nyolcszor küldte középkezdéshez az ellenfeleket az NB I-ben. Ez elég impozáns statisztika, elég annyit megjegyezni, hogy Varga például jobban áll idén a gólok tekintetében, mint a PSG világbajnok klasszisa, Kylian Mbappé (35).
Varga legközelebb kedd este, a litvánok elleni Eb-selejtezőn gyarapíthatja góljai számát. Ha a magyar csapata nyer Kaunasban, ott van a 2024-es Eb-n!