„Amikor elkezdtük az Eb-selejtezőt, a célunk a kvalifikáció volt. Most olyan helyzetben vagyunk, hogy közelebb kerülhetünk ehhez, és mindent megteszünk érte. Szeptemberben, Belgrádban a magyarok jobbak voltak az első félidőben, és ugyan a folytatás a miénk volt, kikaptunk 2-1-re. Akkor többet érdemeltünk volna. Úgy gondolom, hogy Budapesten sok minden a pálya közepén fog eldőlni, a három pont a célunk, hiszünk a győzelemben” – mondta a Fulham középpályása, Lukic.
„A legutóbbi meccsen nem a saját szintünket hoztuk, különösen az első 45 percben. Most úgy kell nekivágnunk a mérkőzésnek, mint ahogy Belgrádban a második félidőben futballoztunk. Úgy gondolom, hogy jobb csapat vagyunk, jobb játékosaink vannak. Ha úgy megyünk ki a pályára, hogy nyerni akarunk, hiszem, hogy elérjük a célunkat” – tette hozzá a Sevilla védője, Gudelj.
Ha harcosként játszunk, akkor minden rendben lesz. Szeretem a jó hangulatot, a tömött lelátókat, a nyomás plusz motivációt jelent számunkra.