Mindkét soron következő Európa-bajnoki selejtezőjét szeretné megnyerni a magyar labdarúgó-válogatott – jelentette ki Sallai Roland, aki szerint a csapattagok közül mindenki maximalista, így két győzelemre készülnek az októberi selejtezős mérkőzéseken.
Tudjuk, hogy ez nehéz lesz, hiszen a szerbek extra motivációval lépnek majd pályára, de nem ijedünk meg, fel fogjuk venni a kesztyűt. A célunk, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra, ennek pedig fontos része ez a két találkozó
– nyilatkozta a telki edzőközpontban rendezett sajtótájékoztatón a német Freiburg légiósa.
A 26 éves futballista kiválóan kezdte az idényt klubjában, már négyszer is eredményes volt, és megjegyezte: bízik benne, hogy a szerbek elleni összecsapáson is gólt szerez majd, de természetesen a válogatott sikere a legfontosabb.
A sérült Willi Orbán hiányzásáról Sallai azt mondta, ugyan egy kulcsjátékost kell nélkülöznie a szakmai stábnak, de számos extra futballista van a keretben, akik megoldhatják a pótlását.
A válogatottba hosszú idő után került vissza Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia labdarúgója, aki sérülés miatt több mint fél évet hagyott ki.
Nagyon boldogan jöttem, dobogott is a szívem rendesen, visszagondolok ilyenkor a korábbi szép emlékekre. Úgy gondolom, fizikálisan utolértem magam, mindent megteszek, hogy bizonyítsam, helyem van a csapatban
– nyilatkozta Nagy, aki korábban a Nemzetek Ligájában Németország és Anglia ellen is gólt szerzett.
Nagy Zsolt hiányzása óta beépült a csapatba a helyén futballozó Kerkez Milos, a felcsúti játékos azonban elárulta, nagyon jóban vannak a Bournemouth légiósával és inspirálja a teljesítménye, valamint bízik benne, hogy a fiatal hátvédnek is motivációt jelent az ő visszatérésre.
A csoportjában négy mérkőzés után tíz pontjával élen álló nemzeti együttes szombaton telt ház előtt fogadja a rosszabb gólkülönbségükkel második szerbeket a Puskás Arénában. Három nappal később pedig az ötösben nyeretlenül sereghajtó Litvánia vendégeként a kaunasi Dariaus ir Giréno Stadionban lép pályára.