Nemzetközi foci

Pengeélen táncolt, de kapott még egy esélyt az olasz bajnok edzője

Franco Romano / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Franco Romano / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Úgy tűnik, Rudi Garcia kap egy második esélyt, hogy gatyába rázza az olasz bajnoki Napolit.

Története harmadik bajnoki aranyát még Luciano Spallettivel nyerte a Napoli, de a sikerkovács edző az idény végén elköszönt, és azóta már az olasz szövetségi kapitányaként dolgozik, miután Roberto Mancini Szaúd-Arábiába távozott.

A Napoli kispadjára a francia Rudi Garcia érkezett, akinek nem volt ismeretlen terep a Serie A, hiszen 2013 júniusa és 2016 januárja között a Romát irányította. A szezon előtt a szakértők közül sokan úgy érezték, Garciával nem lesz képes megismételni a Napoli a tavalyi menetelést, és az eddigi eredmények is efelé mutatnak, mivel a címvédőnek hét pont a hátránya a listavezető Milan mögött.

A válogatott meccsek miatti szünet általában ideális időpont a bukdácsoló csapatoknak egy edzőváltásra, és az olasz sajtó azt írta, a Napoli elnöke, Aurelio De Laurentiis elgondolkodott azon, hogy elküldi Garciát. Végül azonban a Calciomercato és a Goal Italia szerint arra jutott, hogy kap még egy esélyt a francia edző.

A Napoli az Eb-selejtezők után előbb a Veronával, majd a BL-ben az Union Berlinnel találkozik. Garciának el kell kezdenie szállítania az eredményeket, különben gyorsan véget ér a nápolyi munkája. A lehetséges utódjelöltek között Antonio Contét, Igor Tudort és Marco Giampaolót emlegette az olasz sajtó.

Kapcsolódó
Címvédőhöz méltatlanul: mi a jó ég történik Nápolyban?
Az előző Serie A-évad égszínkék csillaga, a Napoli eléggé beragadt a rajtnál. Öt forduló után a csapat hetedik ugyan, de egyáltalán nem hasonlít az előző idény bajnokára. Felfoghatatlan, ami Nápolyban történik.
Olvasói sztorik