Nemzetközi foci

Botrány Franciaországban: petárdával dobták meg a kapust, leállították a bajnokit

Pascal Guyot / AFP
Pascal Guyot / AFP

Idő előtt véget ért a vasárnapi Montpellier-Clermont bajnoki a francia élvonalban. A hazaiak 4-2-es vezetésénél, már a ráadás perceiben a vendégek kapusa, Mory Diaw kirúgáshoz készülődött, amikor valaki a lelátóról egy petárdát dobott mellé.

Az felrobbant, Diaw pedig a földre esett, majd az ápolást követően hordágyon vitték le a pályáról.

Elszabadultak az indulatok, a csereként pályára lépő Neto Borges a középső ujját mutogatta a hazai drukkereknek, mire a játékvezető sportszerűtlenség miatt kiállította. Először a Clermont, majd a Montpellier játékosai vonultak öltözőbe, egyelőre még nem közölték, hogy a pályán elért eredményt tekintik-e hivatalosnak.

A Clermont egyelőre az utolsó helyen áll két szerzett ponttal, mindössze egy egységgel elmaradva a továbbra is nyeretlen Lyon mögött, amely ezúttal 3-3-at játszott a Loreint-nal. Vasárnap rendezték a Rennes-PSG bajnokit is, amin a párizsiak 3-1-re győztek.

Kapcsolódó
Stankovic nem jelent meg a Fradi sajtótájékoztatóján
Ugyan már a 15. másodpercben gólt szerzett, és már 2-0-ra is vezetett, végül 2-2-es döntetlent játszott a Debrecennel a Ferencváros labdarúgócsapata.
Olvasói sztorik