Nemzetközi foci

Mi történik a Cityvel? 2018 után veszített egymás után két bajnokit Guardiola csapata

Ryan Pierse/Getty Images
Ryan Pierse/Getty Images

A címvédő Manchester City egymást követő második bajnokiját is elveszítette a Premier League-ben. Sőt, ha minden sorozatot figyelembe veszünk, Pep Guardiola csapata a legutóbbi négy mérkőzéséből hármat elveszített, a két bajnoki bukás mellett kiesett a Ligakupából, egyedül a Lipcsét tudta legyőzni a Bajnokok Ligájában.

2018 decembere először esett meg, hogy a Manchester City két bajnokin is kikapott volna.

Ezúttal egy kiegyenlített, viszonylag kevés veszélyes helyzetet hozó rangadón Gabriel Martinelli 86. perces gólja döntött. Az Arsenal, amely bajnokin 2015 után győzte le ismét a Cityt, a sikerével feljött a második helyre.

Érdekesség, de a Nottingham elleni bajnokin kiállított Rodri három angliai mérkőzést hagyott ki, ezek mindegyikét elveszítette a City, míg a Lipcse ellen játszott, amin ugye nyert a Manchester.

Kapcsolódó
Szoboszlait csak szabálytalanul tudták megállítani, Szalah büntetett
Hektikus mérkőzésen játszott 2-2-es döntetlent a Liverpool. Szoboszlai Dominik végig a pályán volt.
Olvasói sztorik