Nemzetközi foci

Győzelemmel hangolt a Fradira a Fiorentina

Gabriele Maltinti / Getty Images
Gabriele Maltinti / Getty Images

A Fiorentina 3-0-ra legyőzte a tök utolsó Cagliarit az olasz bajnokság 7. fordulójában. A firenzei csapat megnyomta a meccs elejét, már a 3. percben vezetést szerzett, majd a 21. percben Dossenáról pattant a labda a saját kapujába, a hazaiak dominálták az első félidőt. A második játékrészt biztatón kezdte a Cagliari, de a Fiorentina vezetőedzője, Vincenzo Italiano hármas cserével frissített csapatán, amely innentől ismét kézben tartotta a meccset a lefújásig, majd a 94. percben ismét betalált.

A hazaiak eddig négyszer nyertek két döntetlen és egy vereség mellett és az ötödik helyen állnak a bajnokságban, valamint az Opta statisztikája szerint 2023-ban a topligás csapatok közül csak a Manchester City (109) és a Real Madrid (92) szerzett náluk több gólt (83).

A Fiorentina következő meccse a Ferencváros ellen lesz a Konferencia Ligában.

A magyar bajnok a Cukaricki legyőzésével kezdett hazai környezetben, míg az olaszok a belga Genk otthonában játszottak 2-2-es döntetlent egy fordulatos mérkőzésen. A csütörtöki, firenzei találkozót 21 órától rendezik. Az FTC az NB I-es fordulóban 6-1-re nyert az MTK ellen.

Kapcsolódó
Szoboszlai Dominik máris pótolhatatlan része a liverpooli gépezetnek
Szoboszlai Dominik berobbant az angliai futballba, a nemzetközi sajtó is egyöntetűen dicséri a Liverpoolban nyújtott teljesítményét. De hogyan játszik a szezonban a csapat, és mennyi a része az együttes teljesítményében a magyar középpályásnak?

Serie A, 7. forduló

Fiorentina-Cagliari 3-0 (2-0)
Sassuolo-Monza 0-1 (0-0)
Torino FC-Hellas Verona 0-0

 

Az állás:
1. Internazionale 7 19- 3 18 pont
2. AC Milan 7 15- 8 18
3. Napoli 7 16- 6 14
4. Juventus 7 12- 6 14
5. Fiorentina 7 15-10 14
6. Atalanta 7 11- 5 13
7. Lecce 7 8- 9 11
8. Bologna 7 6- 4 10
9. Frosinone 7 9-10 9
10. Torino 7 6- 7 9
11. Sassuolo 7 11-13 9
12. Monza 7 5- 7 9
13. AS Roma 7 15-11 8
14. Genoa 7 10-11 8
15. Hellas Verona 7 4- 6 8
16. Lazio 7 7-10 7
17. Udinese 7 4-12 4
18. Salernitana 7 4-14 3
19. Empoli 7 1-16 3
20. Cagliari 7 2-12 2

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik