Nemzetközi foci

Szoboszlai a góljáról: Nagyon különleges volt, de nem mondanám rá, hogy ez volt a legszebb

PETER POWELL / AFP
PETER POWELL / AFP

Megszerezte második gólját a Liverpoolban Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott középpályás óriási bombát küldött a kapuba a Leicester City ellen Ligakupa-meccsen.

„Nagyon különleges gól volt. Nem mondanám, hogy ez volt a legszebb gólom, mert a magyar válogatottban és a Salzburgban is szereztem már látványos találatot. De ott van a legszebbek között, az biztos” – nyilatkozta a 22 éves középpályás.

Szoboszlai hozzátette, mióta a Liverpoolban játszik, szinte mindig az ellenfél szerzett vezetést, de a csapata kivétel nélkül jól reagált erre a helyzetre.

„Nem számít, ki van a kezdőben, vagy ki az, aki csereként áll be, csapatként dolgozunk, és a végén szerencsére miénk lesz a három pont, vagy mi jutunk tovább”.

Ebből a szögből látszik igazán, milyen tökéletes lövés volt:

A 3-1-es győzelemmel a Liverpool ott van a negyedik fordulóban, vagyis a legjobb 16 között, ahol a Bournemouth lesz az ellenfele. Vagyis Szoboszlai ismét összecsaphat válogatottbeli csapattársával, Kerkez Milossal. A két csapat már találkozott egymással a Premier League-ben, akkor 3-1-es Liverpool-siker született.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik