Nemzetközi foci

Újabb nyomozás indult a Juventus ellen

MARCO BERTORELLO / AFP
MARCO BERTORELLO / AFP
Bár a Juventus hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Leccét az olasz labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának keddi nyitómérkőzésén, a nem lehetnek teljesen boldogok a torinói klubnál.

Az eddig veretlen lecceiek a mezőnyben egyenrangú ellenfelei voltak a torinóiaknak, akik kevés helyzetet alakítottak ki a mérkőzésen, de Arkadiusz Milik 57. percben szerzett góljával begyűjtötték a három pontot. Ezzel meg is előzték két ponttal a riválist a tabellán.

Miközben a pályán örültek a játékosok, La Repubblica arról írt, vizsgálat indult a klub ügynökökkel folytatott gyanús ügyleteivel kapcsolatban.

A tavaly óta zajló Prisma-vizsgálat részeként olyan számlák sorozatát fedezték fel, amelyek szerint néhány olyan ügynököt is fizetett a klub, akiknek semmilyen szerepük nem volt.

Az ügyészség azt sugallta, hogy ezeket az ügynököket közvetítőként vonták be olyan tranzakciókba, amelyekben nem is vettek részt.

A torinói államügyész októberben bejelentette a 14 ezer oldalas (!) Prisma-vizsgálat elkészültét, ennek értelmében előbb január 20-án 15 ponttól megfosztották a csapatot (a vád szerint néhány játékos esetében a valós értéküknél sokkal magasabb árat határoztak meg, ezzel hozzásegítve őket, hogy a megengedettnél lényegesen nagyobb fizetésük és nagyobb teljesítménybónuszuk legyen), majd a fellebbezést követően, április 20-án a büntetést felfüggesztették és a Juventus visszakapta pontjait.

Május végén aztán ismét levontak tíz pontot, így a klub a Bajnokok Ligája-indulást jelentő dobogó helyett végül csak a 7. helyen zárt.

A Prisma-vizsgálat ugyanakkor még folyamatban van, de lassan halad, és 2025 előtt nem várható döntés.

Kapcsolódó
Félelmetes potyákat kapott, megérdemelten bukott el a Juventus
A torinóiak a Sassuolo vendégeként szenvedtek vereséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik