Nemzetközi foci

Befejezték a botrányos meccset, óriási pofont kapott az Ajax

ANP via Getty Images
ANP via Getty Images

Szerda délután befejezték a vasárnap félbeszakított Ajax-Feyenoord mérkőzést. A vendégcsapat végül 4-0-ra győzött.

Vasárnap a rotterdamiak már az első félidőben 3-0-s előnybe kerültek, az amszterdami drukkerek pedig a szünet előtt, majd a második félidő elején is fáklyákat dobáltak a pályára. Az előbbinél is megállt már a játék, a második incidensnél a játékvezető pedig úgy döntött, félbeszakítja a mérkőzést.

Az 55. perctől indult szerdán a meccs, már zárt kapuk mögött, és a Feyenoord az 59. percben már tovább is növelte az előnyét, Santiago Gimenez állította be a végeredményt.

A mexikói csatárnak főszerepe volt a sikerben, három gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott. Egyszersmind történelmet írt, ugyanis a holland bajnokságban ő az első Feyenoord-játékos, aki három gólt szerzett az Ajax ellen.

Míg a Feyenoord a harmadik helyen áll, addig az Ajax csak a 14. a 18 csapatos Eredivisiében. A klub egy bűnbakot már talált a vasárnapi botrány óta, a technikai igazgatót, Sven Mislintatot menesztették, míg a klub felügyelőbizottságának elnöke és tagja, Pier Eringa maga döntött úgy, hogy lemond.

Kapcsolódó
„Egy diktátorra van szükség” – csak a forradalom segíthet az összeomlás szélén táncoló Ajaxon
Új értelmet kapott Johan Cruyff 2010-es kirohanása: Ez az Ajax már nem az az Ajax!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik