Nemzetközi foci

Egy hónap után kirúgták a bosnyák kapitányt, aki beválogatta a Fehérváron játszó fiát

Samir Jordamovic / Anadolu Agency via AFP
Samir Jordamovic / Anadolu Agency via AFP
Nem sok esélyt kapott a bosnyák válogatott kispadján Meho Kodro, a Barcelona egykori csatára, aki hasonlóan a 15 évvel ezelőtti esethez, ezúttal is mindössze kétmérkőzésnyi lehetőséget kapott.

2008-ban azért menesztették, mert két felkészülési mérkőzés után a szövetség Lengyelország helyett a tudta nélkül Iránnal akart játszani, ő pedig ezt a feladatot nem vállalta.

Most másfél hónapja ismét elvállalta a feladatot, miután Faruk Hadzibegic menesztését követően ő volt az első számú jelölt, ám a csapat a Liechtenstein elleni hazai 2-1-es győzelmet követően 1-0-ra kikapott Izlandon, így minimális esélye maradt az Európa-bajnoki részvételre.

Akkor azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy saját fiát, a Fehérváron futballozó Kenan Kodrót is beválogatta.

Hogy most miért menesztették, azt nem tudni, bosnyák lapértesülések szerint az utódja Vahid Halilhodzic lehet.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik