Nemzetközi foci

Szoboszlait az év legjobb igazolásai között tartják számon

Matt McNulty/Getty Images
Matt McNulty/Getty Images

A szurkolók szavazatai alapján Szoboszlai Dominik lett augusztus legjobb játékosa a Liverpoolban, de a szakírók is elismerően értekeznek róla.

Minden átigazolási időszakban komoly népvándorlás indul a Premier League-ben, a szaúdi piac térhódításával pedig fel is gyorsultak folyamatok. A Liverpool az egyik olyan csapat, amelyre nagy hatással volt mindez, hiszen Jordan Henderson és Fabinho is távozott a nyáron, amivel teljesen át kellett formálni a középpályát. Jürgen Klopp taktikai elképzeléseihez tökéletesen illik Szoboszlai, így nem meglepő, hogy jól kezdett, de ilyen remek rajtra kevesen számítottak.

  • Szoboszlai Dominik mind az öt bajnokit végigjátszotta,
  • eközben edzője és a csapat szurkolói is folyamatosan dicsérik a játékát,
  • mi több, a magyar játékos nevével ellátott mezek fogytak a legjobban május 29. és szeptember 10. közöt.

A Daily Mailen elemző cikk jelent meg Szoboszlaival kapcsolatban, amely a nyári nyilatkozatokat és a korábban megjelent érdekességeket gyűjtötte össze. Lewis Steele azonban a pályán mutatott teljesítményt is értékelte.

„Sokak szerint a nyár igazolása a Premier League-ben. Jelölt lehetne könnyedén James Maddison, aki kivirágzott a Tottenmhamben Ange Postecoglu alatt és jól játszik Josko Gvardiol is a Manchester Cityben, de Szoboszlai mindegyiküknél sokkal jobb. Az világos volt érkezése előtt is, hogy érzi a kaput és jó szeme van a védelmek mögé tett labdákhoz, de kimagasló labdakezelésén túl sok dicséretet kap a védekező munkájáért is.

Eddig 57.7 kilométert futott, amivel Andy Robertsont is lepipálta. Nem csak védekezéskor melózik hatalmasat, hanem az ellenfél tizenhatosához is felér, nagyon sok területet fut be kimagasló sebességben. Az elmúlt három idényben csak Kyle Walker és Chiedozie Ogbene vágott ki nagyobb sprintet nála. Aláhúzva a munkája érdemeit a Liverpool második legtöbb pontos passzát adó játékosa 263 átadással, csak Mo Szalah és Trent Alexander-Arnold alakított ki több lehetőséget nála

– magyarázta Steele a cikkében.

A brit újságíró azt is felvetette, hogy az RB Leipzigtől érkező játékosoktól mindig sokat remélnek a csapatok, de nem mindig válnak be. Példaként említette a Pool korábbi nyolcasát, Naby Keitát, de felmerült Timo Werner szereplése a Chelsea-nél és Jean-Kevin Augustin a Leedsben, akik szintén a vártnál gyengébben szerepeltek.

Az mindenesetre látszik, hogy mindenki elégedett Szoboszlai Dominik bemutatkozásával és rövid idő alatt jó útra lépett ahhoz, hogy igazi közönségkedvenccé váljon. Ha így folytatja a szezont, nem kérdés, hogy a liga legjobbjai között tartják majd számon.

Kapcsolódó
Liverpoolban a csapból is Szoboszlai Dominik folyik
Ő lett augusztus legjobbja, viszik a mezét, mint a cukrot.
Olvasói sztorik