Nemzetközi foci

„Nem bulizni megyünk a Ferencvároshoz” – büszke lenne a kupameccs után a Cukaricki

Csütörtök délután a szerb Cukaricki ellen hazai pályán kezdi meg szereplését a Ferencváros a labdarúgó Konferencia Liga F csoportjában.

Amíg a magyar bajnok a megyei bajnokságban szereplő Nagyecsed elleni 8-0-s kupagyőzelemmel melegített, addig a rivális egy négymeccses nyeretlenségi széria lezárásaként 2-1-re verte a címvédő Crvena zvezdát. Ezzel hét forduló után három győzelemmel, három döntetlennel és egy vereséggel, 12 ponttal az ötödik helyen áll, ugyanakkor a városi rivális elleni nagy diadal komoly lélektani erőt adhat a folytatáshoz.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FK ČUKARIČKI (@fkcukaricki) által megosztott bejegyzés

„Nagyszerű győzelme arattunk egy kivételes ellenféllel szemben, amelyben remek játékosok szerepelnek. A kulcs az volt, hogy ragaszkodtunk a tervhez, amit az előző időszakban az edzéseken csináltunk. A csapat önbizalommal telve, nagy magabiztossággal lépett pályára és nyert” – nyilatkozta Igor Matic edző.

„Hiszem, hogy meccsről meccsre jobban fogunk játszani. Akkor is hittem ebben a csapatban, amikor sorozatban győzelem nélkül maradtunk. Mostantól a Ferencváros ellen készülünk. A világ minden csapatának vannak erényei és hibái. A magyar bajnokról összegyűjtöttük az információkat, minden részletet kidolgozunk.

Ha odatesszük magunkat, mindenki ellen versenyben lehetünk, persze nem azt mondom, hogy mindenkit legyőzhetünk. A cél, hogy élvezzük Budapestet és legyünk büszkék a meccs után.

A Cukaricki sikeréhez az is kellett, hogy a válogatott szünetben két új játékost igazolt, a Zvezda ellen pedig a bosnyák középső védő, Ognjen Vranjes és a nigériai csatár, a győztes gólt szerző Sunday Adetunji volt a csapat legjobbja.

„Vranjest agresszív, gyors és tapasztalt játékos, aki minden meccsen nyerni akar. Tudjuk, miért hoztuk el. Ez még csak az első meccse volt, nem itt csinálta végig a felkészülést, de majd a mérkőzések sorozatában megedződik” – mondta Vladimir Matijasevic, a Cukaricki sportigazgatója a Sportski zurnalnak.

„Adetunji esetében két hete felhívott az ügynöke és megkérdezte, hogy érdekel-e a csatár. Igennel válaszoltam, mert a gambiai válogatott Muhammed Badamosi éppen távozott. Megnéztük a videofelvételeket, tetszett a mozgása és néhány gólja. Körbekérdeztünk egy kicsit, láttuk, hogy minőségi támadó, amit a Zvezda ellen bizonyított is.”

A 25 éves, egyszeres nigériai válogatott támadó az előző két szezonban az északmacedón Shkupit erősítette, amelyet gólkirályként segített bajnoki címhez 2021-22-ben.

„Volt szó arról, hogy valamelyik nagy európai klubhoz menjek, de végül másképp alakult. Ilyen a foci, soha sincs késő. Most egy nagyon jó csapatban vagyok, érzem, hogy kiváló választás számomra. Mindenki segíteni próbál nekem, olyanok vagyunk, mint egy család, és ettől lesz erős ez a klub a pályán kívül is. Úgy érzem magam, mintha már legalább két éve itt lennék” – mondta.

A Ferencváros elleni csatáról azt mondta, minden mérkőzés egyformán fontos, függetlenül attól, hogy ki az ellenfél.

Tudjuk, hogy a Ferencváros ellen rendkívül nehéz lesz, valószínűleg úgy, mint a Crvena zvezda ellen. Ismét telt ház vár ránk, ezúttal idegenben. Nem bulizni megyünk, hanem azért, hogy megmutassuk a legjobb formánkat

– tette hozzá.

Konferencia Liga, F csoport, 1. forduló

18.45: Ferencváros – Cukaricki (szerb)
18.45: Genk (belga) – Fiorentina (olasz)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik