Nemzetközi foci

Több mint két év után játszott újra mérkőzést a nemi erőszakos vád alól felmentett futballista

Damien Meyer / AFP
Damien Meyer / AFP

Ismét pályára lépett Benjamin Mendy, akit júliusban minden szexuális erőszakkal kapcsolatos vád alól felmentettek.

A francia világbajnokot 2021 augusztus 26-án tartóztatták le, miután egy nő nemi erőszakkal vádolta meg. Ezt követően még négy nő ugyancsak nemi erőszakkal vádolta meg, összesen tíz eset kapcsán indítottak nyomozást Mendyvel szemben. 2022 januárjában engedték haza a labdarúgót, majd július 14-én az utolsó két vádpontban is ártatlannak ítélt a chesteri bíróság, így szabadon távozhatott.

Egy héttel a felmentését követően a Lorient csapata szerződtette is, de természetesen két év kihagyás után nem küldték be egyhamar mérkőzésre.

A nagy visszatérésre vasárnap került sor, több mint két évet várt rá Mendy, de 763 nap után ismét labdarúgó mérkőzésen vett részt, amikor a Monaco ellen beállt a 71. percben.

A mérkőzés egyébként 2-2-vel ért véget, a Lorient úgy csikart ki egy pontot magának, hogy Romain Faivre a 97. percben talált be.

Kapcsolódó
A könnyeivel küzdött a focista, akit minden nemi erőszakkal kapcsolatos vád alól felmentettek
Csaknem két évbe telt, amíg mindegyik vádpontban ártatlannak találták.
Olvasói sztorik