Nemzetközi foci

Felállva tapsolt a közönség az andorrai focilegenda lecserélésekor

Siriane Davet/Eurasia Sport Images / Getty Images
Siriane Davet/Eurasia Sport Images / Getty Images

Százharminchét mérkőzés és a csapatnál eltöltött 26 év után Ildefons Lima kedden befejezte pályafutását az andorrai labdarúgó-válogatottban.

Az övé a leghosszabb nemzetközi karrier a férfi futballban.

A 43 éves játékos négy különböző évtizedben volt az együttes tagja, ugyanis először 1997-ben, 17 esztendősen lépett pályára a válogatottban, az észtektől elszenvedett 4-1-es vereség során debütált. A védő később 11 gólt szerzett a nemzeti csapatban, amelynek idővel a kapitánya lett, írja az MTI.

A Guinness Rekordok már 2021-ben közölte, hogy a férfiak között Limáé minden idők leghosszabb válogatott pályafutása. A nőknél ezt a csúcsot a brazil Formiga tartja, aki 1995 és 2021 között több mint 200-szor szerepelt hazája csapatában.

Lima – aki a magyar szempontból rossz emlékű, 2017-es világbajnoki selejtezőn is szerepelt – kedden 23 percet játszott a Svájc elleni, 3-0-ra elvesztett idegenbeli Európa-bajnoki-selejtezőn. A kezdőcsapat tagja volt, majd a lecserélésekor állva tapsolta meg őt a sioni Stade de Tourbillon közönsége.

A futballista keddi pályára lépésével egyben az Eb-selejtezők történetének legidősebb játékosa is lett.

Kapcsolódó
A bukaresti balhé után Magyarországra mutogatnak Romániában
Alighanem zárt kapus meccs vár a román válogatottra a Koszovó elleni meccsen történtek miatt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik