Nemzetközi foci

„Egyértelmű les” – a VAR leokézta, de el kellett volna venni a City gólját

Les miatt érvényteleníteni kellett volna a Manchester City második gólját a Fulham ellen 5-1-re megnyert bajnokin a játékvezetők főnöke, Howard Webb szerint.

Az első félidő hosszabbításában, egy szögletet követően Nathan Aké fejelt a vendégek kapujába, a labda azonban a lesen álló csapattársa, Manuel Akanji alatt pattant be a kapuba. A Fulham játékosai reklamáltak is, a videobírós szobában is visszanézték az esetet, de végül úgy ítélték meg a nyilvánosságra hozott hangfelvételek alapján, hogy Akanji nem zavarhatta meg a vendégek kapusát, Bernd Lenót, így nem is avatkoztak és érvényben maradhatott a találat.

A gól:

Egyértelmű les volt, emiatt nem lett volna szabad megadni a gólt. Látszik, hogy a kapus egy kicsit hezitált. Sajnos ezt ott a helyszínen nem így gondolták, úgyhogy hibás döntés született

– mondta Howard Webb.

A Premier League-ben ettől a szezontól kezdve egy külön műsorban foglalkoznak a játékvezetői ítéletekkel, azon belül is a VAR ténykedésével, és nyilvánosságra hozzák a kétes esetben a hangfelvételt a VAR-szobában elhangzottakról.

Kapcsolódó
Stankovic ígérete a Fradi-drukkereknek: Az én csapatom sosem adja fel
A szerb szakember nagyon élvezi, hogy állandó győzelmi kényszerben van a Ferencváros.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik