Nemzetközi foci

Elveszített magabiztosság, gyász vagy őrült ajánlat? – Mancini távozása a nyár legnagyobb rejtélye

Alberto PIZZOLI / AFP
Alberto PIZZOLI / AFP
Sok mindent megélt már az olasz futball, de a vasárnap történt eset biztosan toplistára kívánkozik: az év legnagyobb meglepetéseként váratlanul lemondott a szövetségi kapitányi posztról Roberto Mancini. Elvesztett barát utáni gyász és kétségbeesés vagy egy gigafizetés áll a háttérben? Esetleg mindkettő? Vagy tényleg csak az elveszített önállóság és magabiztosság miatt döntött így?

Vasárnap az olasz futballt megrengette a hír: váratlanul lemondott Roberto Mancini. A szakember 2018-ban került a válogatott élére, és lett volna számos lehetősége és oka távoznia. Most azonban szakmailag semmi, így a nemzetközi szaksajtó csak találgat, mi történhetett. De igazából a szövetség is, és nem elég a sokkoló hír, még az időzítés is odavert, hiszen Mancini egy négynapos pihenő első estéjén, szombaton üzent Gabriele Gravina elnöknek.

A sportvezetőre szó szerint hosszú, de nem békés és pihenéssel teli hétvége várt. Pedig augusztus 15-én minden olasz lazít, a Ferragosto, azaz Nagyboldogasszony ünnepe karácsony és húsvét után a legnagyobb vallási ünnepnek számít az országban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Roberto Mancini (@mrmancini10) által megosztott bejegyzés

De úgy tűnik, Gravinát elérte a Bagaméri-hatás: meg van átkozva! Mert ezt a nyarat inkább a felfordulás jellemezte.

Kezdődött azzal, hogy június 28-án Paolo Nicolato lemondott az U21-es válogatott éléről, miután csapata már a csoportkörből sem jutott tovább a román-grúz közös rendezésű Eb-n. Egy hónappal később, augusztus 7-én Milena Bertolini is beadta felmondását, miután az olasz női válogatott ugyancsak a csoportkörben esett ki az ausztrál, új-zélandi női vébén.

Az olasz sajtó szerint teljes volt a káosz, a játékosok teljesen egyedül érezték magukat a világ másik felén, a szövetségtől senki sem repült ki, hogy támogassa a csapatot. Közben pedig sajtóértesülések szerint Gravina elnöknek kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a női világbajnoksággal foglalkozzon: a hírek szerint ugyanis elindulhat a regionális választásokon Abruzzo régióban, és kormányzó lehet.

Teljes meglepettség és döbbenet

Közben akadtak persze sikerek is, hiszen június elején az U20-as fiúk vb-döntőt játszhattak (igaz, egy 86. percben kapott góllal 1-0-ra kikaptak Uruguaytól), július közepén pedig az U19-es csapat Európa-bajnok lett.

A jövő ismét fényesnek tűnt, és Mancininek is lehetett bőven oka az optimizmusra és a maradásra, főként azután, hogy a szövetség új fejlesztést és átalakítást jelentette be, amelynek köszönhetően a mindenkori olasz szövetségi kapitány nagyobb felügyeletet kap az U21-es és U20-as válogatottnál, több beleszólása lesz a kiválasztásba, és megkapja a lehetőséget, hogy a két utánpótlás-válogatottat ugyanolyan taktikai rendszerben futballoztassa, mint a felnőtteket. Így ha posztra kell kiemelni valakit a nagycsapatba, nem lehet gond az átállással.

Ez az egész sokkal nagyobb teret kapott a helyi (sport)sajtóban, mint az a tény, hogy a néhai Gianluca Vialli küldöttségvezetői szerepét a legendás kapus, Gianluigi Buffon veszi át.

„Meglepődtem, csalódtam és megdöbbentem” – írta a Twitteren Andrea Abodi olasz sportminiszter, amikor nyilvánosságra került Mancini döntése. „Meglepetés volt ez a javából. És elgondolkodtam azon, vajon a nemrég bejelentett kinevezéseket ő hagyta jóvá vagy sem?”

A kapitány lemondásának időzítése mindenkit váratlanul ért. Az olasz sajtó szerint érthető lett volna, ha szép csendben távozik tavaly márciusban, amikor a palermói pótselejtezőn szégyenszemre 1-0-s vereséget szenvedett Észak-Macedóniától és ki sem jutott a világbajnokságra. Vagy az idei Nemzetek Ligája négyes döntőt követően, amikor fáradt erőművész hatását keltve nem tudta döntőbe vezetni csapatát.

Ám e két esetben maradt, hogy aztán egy szép augusztusi hétvégén beadja a felmondását.

JOHN SIBLEY / POOL / AFP A legnagyobb siker: a 2021-es Eb-n olasz sállal a nyakában sétál a Wembley gyepén a megnyert döntőt követően

Olajmilliárdok a háttérben?

A sajtógyanú szerint persze nem véletlen a távozása. Persze, az hihető és védhető álláspont, hogy Vialli januári halála megviselte, egyik legjobb barátját, egykori és mostani harcostársát veszítette el.

Ám hihetőbbnek látszik a szaúdi olajmilliárdokról szóló hírek. Állítólag kapott olyan közel-keleti ajánlatot, amely megszédíthette. Hervé Renard tavalyi távozását követően a válogatottnak megbízott szakvezetője van Szaad al-Sehri személyében, a versenyképes fizetés pedig bárkire hatással lehet. Miután Mancini dolgozott már egy abu-dzabi tulajdonban lévő klubnál, a Manchester Citynél, még az arab világ sem állt távol tőle.

A La Gazzetta dello Sport hétfőn azt írta, miközben az arab sajtót Cristiano Ronaldo és az érkező Neymar foglalkoztatta, a semmiből berobbant a köztudatba Mancini.

A helyi szövetség miután nemet kapott Jose Mourinhótól, határozottan Mancini felé fordult. Állítólag három évre szóló, szezononként 40 milliós szerződést kínált neki, ami a mai napig arra vár, hogy aláírja.

Közben a helyi szurkolók megőrültek a hír hallatán, nem elég, hogy a szaúdi profi liga robbanásszerű fejlődésen ment keresztül pár hónap alatt, még a regnáló Európa-bajnok edzője is ott folytathatja. Szédületes!

Az olasz sportnapilap szerint amennyiben Mancini aláír, akkor egy erős, szilárd szövetséget talál, jó ötletekkel és ambiciózus tervvel, amit a helyi futball felfuttatása is bizonyít. És jó hír lehet a kapitány számára, hogy a Sportminisztérium nem avatkozik bele a labdarúgó-szövetséggel kapcsolatos ügyekbe.

Mancini szeptember 12-én, egy Dél-Korea elleni felkészülési mérkőzésen debütálhat, majd rajtol a vb-selejtező, amelynek G csoportjában a Kambodzsa–Palesztina rájátszás győztese ellen nyit november 16-án, öt nappal később pedig Jordániában lép pályára. A csoport harmadik tagja Tádzsikisztán. Januárban aztán a katari Ázsia-kupa is bekavar, ott a szaúdiak Ománnal, Thaifölddel és Kirgizisztánnal vannak egy csoportban. Márciustól pedig folytatódnak a vb-selejtezők.

Mancini: Valami megváltozott

De mi van akkor, ha nem is egy szaúdi lehetőség volt a kiváltó ok? Mert Mancini kedden végre megszólalt az ügyben és valami hasonlót nyilatkozott.

A La Gazzetta dello Sport azt írta, a szakembernek különösen az fájt, hogy a lapok azt írták, az arab gazdagság miatt távozott. Ezt azzal cáfolta, hogy az elmúlt hónapokban több kiváló ajánlatot kapott, de mindent visszautasította, mert olasz kapitánynak lenni valóban megtiszteltetés volt. Soha nem gondolt arra, hogy feladja a feladatát, akkor sem, amikor a 2021-es Európa-bajnoki arany után egy angol élvonalbeli klub háromszoros fizetést ajánlott neki (a bónuszokat nem számítva).

De akkor miért döntött így a jelenleg Míkonoszon nyaraló szakember, mindössze nyolc nappal azután, hogy az olasz szövetség bejelentette a fentebb már vázolt nagy átalakítást? A lap szerint azért, mert ami önbizalom-injekciónak tűnt, azt valójában korlátként élte meg. Úgy érezte, a koordinátori kinevezéssel bizonyos választási lehetőségeket felülről kényszerítettek rá, és ugyan támogatta a változtatásokat, abban reménykedett, hogy még átbeszélheti azokat Gravina elnökkel, aki túl későn értette meg a helyzet súlyosságát.

Valami megváltozott, nem éreztem többé magabiztosságot. De ennek semmi köze Szaúd-Arábiához

– mondta.

A fizioterapeuta Agostino Alessio, aki évekig együtt dolgozott Mancinivel az Internél, megerősítette, hogy az immáron exkapitányt minden szaúdi hírben megemlítik, de ő ebből nem vonna le túlzott következtetéseket.

Valaki nem viselkedett vele megfelelően. Roberto túl jó ember és ez néha visszaüt.

Spalletti vagy Conte?

Hogy mi lesz az olasz válogatottal? A szakma attól tart, hogy ilyen helyzetben az új kapitány nagyon nehéz helyzetbe kerülhet, és az azonnali, visszafordíthatatlan arcvesztés kockázata meglehetősen magas. Mindenesetre három és fél hét múlva már Eb-selejtező vár az olaszokra is: szeptember 9-én, Szkopjéban a mumus Észak-Macedónia lesz az ellenfél, három nappal később pedig Ukrajna látogat Milánóba.

A The Athletic szerint az lehet az olaszok szerencséje, hogy Mancini akkor szállt ki, amikor olyan kaliberű edzők állnak rendelkezésre, mint Luciano Spalletti vagy Antonio Conte. És akkor talán Gravina nem nyúl annyira mellé, mint tette azt elődje, Carlo Tavecchio, aki 2016-ban Gian Piero Venturát nevezte ki.

Roslan RAHMAN / AFP Spalletti vagy Conte?

„Nem zárok ki semmit. A válogatott biztosan inspiráló lenne, mert így időnként szakíthatnék magamnak egy kis szabadidőt” – mondta Spalletti, amikor májusban arról kérdezték, hogy egy nap elvállalná-e az olasz kapitányi posztot.

Covercianotól, az olaszok firenzei edzőbázisától nem messze található az a toszkán farm, ahol Spalletti a szabadságát tölti, miután az elmúlt szezonban – 33 év után – bajnoki aranyéremig vezette a Napolit.

A szakember az utolsó fordulót követően lemondott, hogy az intenzív szezon után több időt tölthessen a családjával, különösen kislányával. Ám a válogatott futball ritmusa a presztízsével együtt vonzó munka lehet, amely a magánéletet is jobban tervezhetővé teszi és egyensúlyban tartja.

Ami problémás lehet, hogy a Napoli elnöke, Aurelio De Laurentiis a szerződés felmondása után kikötötte, hogy Spalletti egy évig nem vállalhat munkát. Ha ehhez tartja magát, akár per is lehetne az esetből. Más jogi szakértők szerint ugyanakkor a válogatott nem klub, nem ugyanazon a tornán indul a kettő, így indokolatlan lenne pénzt kérni érte…

Ami Contét illeti, ő 2014 augusztusa és 2016 júliusa között már volt szövetségi kapitány, akkor egy gyengébb kerettel megnyerte csoportját az Európa-bajnokságon, a nyolcaddöntőben legyőzte a spanyolokat 2-0-ra, a nyolc között viszont tizenegyesekkel alulmaradt a németek ellen.

Conte ezt követően olyasmi megjegyzést tett, hogy túl korán született döntés a távozásáról – mintha ő nem is nagyon akarta volna –, viszont úgy is fogalmazott, vissza akar térni a klubfutball élvonalába, ezért fogadta el a Chelsea ajánlatát. Így vagy úgy, de neki még van befejezetlen ügye az olasz válogatottal, kérdés persze, hogy fentebb számolnak-e vele.

Kapcsolódó
Lemondott az olasz válogatottal Eb-t nyerő szövetségi kapitány
Pár napon belül kiderül, ki lesz az utódja.
at

Olvasói sztorik