A Premier League történetének második legeredményesebb játékosa, Harry Kane elhagyja a Tottenham Hotspurt és a Bayern München labdarúgója lesz. A két klub egyezségre jutott, a 30 éves játékos túl van az orvosin és aláírta a szerződését, majd egy videoüzenetben maga közölte a londoni szurkolókkal, hogy távozik, mielőtt a németek hivatalosan is megerősítették a csapatváltást.
Én akartam elsőként közölni: elhagyom a csapatot
– mondta az angol válogatott csapatkapitánya, aki hozzátette, nehéz döntést kellett meghoznia, közel 20 évet töltött ugyanis a klubnál, ahol felnőtté vált.
A játékosért 100 millió eurót fizet a német rekordbajnok, az összeg pedig bónuszok formájában további 20 millióval nőhet. Kane 2027-ig írt alá.
A klubváltása nem volt zökkenőmentes, ugyanis miután rábólintott a Bayern ajánlatára és indult volna Münchenbe, a Tottenham jelezte, hogy változtatni akar a korábbi megállapodás részletein, ezért telefonált Kane-nek, hogy még ne repüljön sehová. A jelek szerint azonban sikerült végül mindenben megegyezni.
Harry Kane 11 évesen került a Tottenham utánpótlásába, és ugyan eleinte a klub többször is kölcsönadta, végül legendaként távozik, összesen 435 mérkőzést játszott le a Spursben, ezeken 280 gólt szerzett. A legutóbbi idényben 49 találkozón 32 gólig jutott.
Közben az angol válogatott oszlopos tagja, sőt már csapatkapitánya lett, 58 találatával ő a rekorder.