Nemzetközi foci

A dupla bunyó után arra kéri szurkolóit egy focicsapat, ne menjenek ki a visszavágóra

Peter Lous/BSR Agency/Getty Images
Peter Lous/BSR Agency/Getty Images

Az egyik legbalhésabb Konferencia Liga-selejtezőt Enschedében, az FC Twente otthonában rendezték, mivel a Hammarby ellen meccsen a lelátón és a pályán kívül is összecsaptak a drukkerek.

Szokatlan módon az UEFA nem tiltotta meg, hogy a visszavágón a vendégek szurkolói is részt vegyenek, vagyis Svédországban alighanem hasonló jelenetekre lehet számítani. Persze csak akkor, ha a Twente hívei nem fogadják meg a klub javaslatát.

„Úgy döntöttünk, hogy a csütörtöki, Hammarby IF elleni idegenbeli mérkőzésre nem adunk ki vendégjegyet. Át kellett gondolnunk a helyzetet, miután új információk érkeztek a Stockholmba utazó szurkolóink ​​biztonsági helyzetéről. Ezt mérlegelve és a stadionon belüli és kívüli eseményeket figyelembe véve kemény döntést kellett hoznunk.

Ez egy hihetetlenül nehéz döntés volt, de úgy gondoljuk, hogy vállalnunk kell a felelősségünket, és kénytelenek vagyunk meghozni. Jól tudjuk, ez sokaknak nagy csalódás, mert hetek óta várják ezt az európai utat, ezért (részben) álljuk a szurkolói kártyával rendelkező támogatók költségeit. A kompenzáció természetesen a belépőjegy költségeinek megtérítése, de a klub maximum 100 €-ig a repülőjegy költségeit és legfeljebb 50 €-ig az esetleges éjszakai tartózkodás költségeit is megtéríti

– írja honlapján a Twente.

Az első mérkőzést egyébként a hollandok  1-0-ra megnyerték, így előnyből várhatják a visszavágót. A párharc győztese Kecskemét-Riga páros továbbjutójával találkozik a következő körben.

Kapcsolódó
A lelátón és az utcán is összeverekedtek két csapat szurkolói az EKL-selejtezőn
A győztessel játszhat a Kecskemét, ha továbbjut a Konferencia Ligában.
Olvasói sztorik