Nemzetközi foci

Szoboszlai Dominik újra pályára lép a Liverpoolban

Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images
Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images

Jürgen Klopp szombaton közölte egy sajtótájékoztatón, hogy Szoboszlai Dominik visszatér a focipályára.

A magyar válogatott csapatkapitánya bokasérülést szenvedett egy edzésen, ezért néhány napot kénytelen volt kihagyni. A Liverpool vasárnap a Leicester City ellen játszik felkészülési mérkőzést, ennek kapcsán pedig Klopp elárulta, hogy játszani fog Szoboszlai is.

Így van, Dom visszatért és együtt edz a csapattal, úgyhogy ha semmi se jön közbe, akkor játszani fog. Szerencsére nem komoly a sérülése, ami nagyon jó hír, amikor ilyen intenzív edzéseket tartunk. A bokája fordult alá egy picit, de mind tudjuk, hogy bármi történhet, de csak pihenésre volt szüksége

mondta Klopp.

Szóba került az is, hogy Jordan Henderson eligazolt a csapattól, ráadásul Fabinho is távozófélben van, erről annyit mondott a vezetőedző, hogy lépéskényszerbe kerülhetnek, ha mindkét játékos távozik.

Magyar idő szerint vasárnap délelőtt 11 órakor a Leicester Cityvel, szerdán pedig a Bayern Münchennel találkoznak Szoboszlaiék Szingapúrban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik