Nemzetközi foci

Lionel Messi hetek óta csak erre várt

Bár Lionel Messi már öt hete bejelentette, hogy az Inter Miamiban folytatja pályafutását, a floridai csapat csak szombaton jelentette be hivatalosan a világbajnok argentin érkezését. A 60 millió dolláros szerződését állítólag az Apple és az Adidas finanszírozza.

A 36 éves szupersztárt a floridai Fort Lauderdale-ben található DRV PNK Stadionban mutatják be vasárnap.

Messihez a tervek szerint a korábbi barcelonai csapattárs, Sergio Busquets is csatlakozik, az edző pedig az a Gerardo Martino lesz, akivel 2013–2014-ben Barcelonában, majd 2014-16 között az argentin válogatottban is együtt dolgozott.

A klasszis várhatóan július 21-én debütál a Ligakupában a mexikói Cruz Azul ellen.

Kapcsolódó
Messi akár súlyos közlekedési balesetet is szenvedhetett volna
Az argentin sztár egy piros jelzést figyelmen kívül hagyva hajtott be egy útkereszteződésbe.
Olvasói sztorik