Nemzetközi foci

Minden idők egyik legjobb csatárát az öngyilkosság foglalkoztatja

TOSHIFUMI KITAMURA / AFP
TOSHIFUMI KITAMURA / AFP
Súlyos vádakkal illették minden idők egyik legjobb csatárát, Gabriel Omar Batistutát, aki – visszavonulva a futballtól – állítólag siralmas körülmények között, kizsákmányolva és alacsony bérekkel dolgoztatta alkalmazottait a Santa Fe környéki birtokain.

A korábbi gólvágó – aki 78 meccsen szerzett 56 találatával minden idők második legeredményesebb argentin játékosa a válogatottban Lionel Messi mögött – a Fiorentina és az AS Roma legendájának számít, ám 2005-ös visszavonulása után mindössze egyszer dolgozott futballcsapatnál: 2011 decembere és 2013 januárja között a Colón de Santa Fe tehcnikai igazgatója volt.

Emellett azonban a vadászat, a horgászat, a lovaspóló és a golf mellett mezőgazdasági vállalkozásait irányította.

A héten az Argentin Vidéki Dolgozók és Rakodómunkások Szakszervezete nyilvános panaszt nyújtott be ellene súlyos munkavégzési jogsértések miatt, állítólag ugyanis kizsákmányolt és rosszul fizetett munkások siralmas körülmények között dolgoznak az egyik birtokán.

Batistuta csütörtökön beszélt először nyilvánosan a kialakult helyzetről és elsírta magát interjú közben. Elmondta, ő is volt dolgozó, tudja, kivel hogyan kell bánni, és tagadta a vádakat. Szerinte szinte biztos, hogy a névtelen bejelentést egy korábbi ideiglenes alkalmazott tette.

„Szomorú vagyok. Remegek, remélem, be tudom fejezni ezt az interjút. Felkeltem, és látom, hogy a címlapokon vagyok, mint egy ember, aki bántalmazza az alkalmazottait.

Különös gondolatokkal küzdök, próbálom a fejembe vésni, hogy van apám és anyám, gyerekem, unokám

– utalt arra, hogy megfordult a fejében az öngyilkosság.

Cáfolva a vádakat fotókat is megosztott a birtokáról.

Aktív pályafutása óta sok gonddal küzdött. Visszavonulása után azt nyilatkozta, a tropára ment bokája miatt pokoli fájdalmai voltak, amit olyan nehezen viselt, hogy egy ízben azt kérte az orvosától, hogy amputálja a lábát.

Indítottak már elleni eljárást azért, mert 1998 májusa és 2002 márciusa között állítólag adócsalást követett el, ebben végül nem találták bűnösnek.

Főszereplője volt néhány közigazgatási és bírósági vitának is. 2021 júniusában keresetet nyújtott be a szövetségi bírósághoz, hogy mentesüljön a szolidaritási adó és a koronavírus-járvány hatásainak mérséklését segítő rendkívüli hozzájárulás fizetése alól. A fellebbezést első fokon elutasították, ennek ellenére nem fizetett, mire múlt év augusztusában 71,1 millió peso értékben elrendelték a vagyonának lefoglalását.

„Nem akartam adót fizetni, és megöltek. Nem értek egyet, ezért tiltakoztam. Nem tűnik igazságosnak, hogy fizetnem kell olyan dolgokért, amelyeket az előző kormányok nem tettek meg” – mondta akkor.

Idén márciusában újabb büntetést kapott, 3,9 millió pesót (plusz 15 százalék kamat és ügyvédi költséget) kellett befizetnie a 2021-es pénzügyi időszakra vonatkozó személyi vagyonadó, valamint járulékfizetés elmaradása miatt.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Olvasói sztorik