Nemzetközi foci

Segélykiáltással ér fel a Barca-edző legutóbbi nyilatkozata

Joan Valls/Urbanandsport /NurPhoto via Getty Images
Joan Valls/Urbanandsport /NurPhoto via Getty Images

Bár a nemzetközi kupaszereplésre nem lehet büszke a Barcelona, a spanyol bajnokságot magabiztosan húzta be az előző a szezonban. Egy korszak ugyanakkor lezárult a klubnál, ugyanis olyan ikonikus játékosok távoztak, mint Sergio Busquets és Jordi Alba, de végleg elhagyta a Barcát Samuel Umtiti is.

Érkezőket is jelentettek már be a katalánok, Ilkay Gündogan és Inigo Martínez Xavi csapatát erősíti majd a következő idényben. A vezetőedző ugyanakkor még további igazolásokat remél, hogy versenyképesek maradjanak, erről egy sajtóeseményen beszélt őszintén.

Nem csaphatjuk be a szurkolóinkat, még nem állunk készen. Még erősítenünk kell, de a technikai stáb keményen dolgozik ezen és az elnökünk is minden tőle telhetőt megtesz

idézi a Football Espana a vezetőedzőt, aki eddig többnyire megkapta azokat a játékosokat, akiket kinézett magának, elég a mostani transzferek mellett Andreas Christensen és Robert Lewandowski tavalyi megszerzését említeni.

A Barcelona komoly adósságot görget maga előtt, ami megnehezíti a mozgolódását az átigazolási piacon. Ha mindez nem lenne elég, tavasszal egy botrány főszereplőjévé vált a klub: sajtóértesülések szerint 2001 és 2018 között a spanyol játékvezetői bizottság korábbi alelnöke, Jose Maria Enriquez Negreira mintegy 7 millió eurót kapott a Barcelonától a játékvezetők munkájával kapcsolatos tanácsok fejében. Az UEFA is vizsgálódott az ügyben, még az is felmerült, hogy a Barcelonát kizárják a Bajnokok Ligájából, de spanyol lapok szerint az európai szövetség engedi majd a bajnokot indulni a sorozatban.

Olvasói sztorik