Nemzetközi foci

Még ki sem nevezték a PSG új edzőjét, de már nézeteltérése van a sportigazgatóval

Ulrik Pedersen / DeFodi Images via Getty Images
Ulrik Pedersen / DeFodi Images via Getty Images

Egyelőre még nagy a csend a Paris Saint-Germain vezetőedzői posztját illetően, de a francia lapok szerint a háttérben már sok minden eldőlt. A rasszizmus miatt a rendőrség által őrizetbe vett, és bírósági tárgyalás elé néző Christophe Galtierről már a szezon végén megírták, hogy meneszti őt a vezetőség, és már azt is tudni vélik az újságok, hogy Luis Enrique veszi át a helyét.

Az 53 éves spanyol szakember véglegesítése előtt már csak pár apróságot kell elsimítani, de az már most látszik a L’Equipe szerint, hogy

lehetnek majd súrlódások közte, illetve a sportigazgató, Luis Campos között.

Enrique ugyanis hozna maga mellé három, már jól bejáratott segítőt is, miközben Campos ragaszkodik a saját embereihez. A sportigazgató e mellett pedig szeretné, ha Joao Sacramento is az edzői stáb tagja maradhatna, de a leendő vezetőedző ebben a kérdésben egyelőre vonakodik, de az sem túl jó jel, hogy ő megtartotta volna Gianluca Spinellire kapusedzőt, akitől Campos viszont megvált.

Galtiert mindössze egy évvel a kinevezése után cserélik le, miután a PSG csak a bajnoki címet nyerte meg. A korábban az AS Románál, a Celta Vigónál és a Barcelonánál is dolgozó Enrique a Barcával a halmozta a trófeákat, 2015-ben triplázni tudott a csapattal, majd 2018-tól kezdve – egy megszakítással – egészen a 2022-es világbajnokság végéig volt a spanyol válogatott szövetségi kapitánya.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik