Nemzetközi foci

Sztárfocisták és sztáredzők után sztárbíróra is hajt a szaúdi bajnokság

Sebastian Frej/MB Media/Getty Images
Sebastian Frej/MB Media/Getty Images

A spanyol Relevo szerint a szaúdi kormány szeretné megszerezni magának Mateu Lahozt.

Az UEFA egyik kedvenc bírója színes egyénisége volt a világ futballjának, mielőtt nyáron bejelentette visszavonulását. A Relevo szerint azonban a szaúdiak szeretnék meggyőzni arról, hogy korai volt befejeznie a pályafutását és inkább a szaúdi ligában kellene még fújnia a sípot, legalábbis a kiemelt mérkőzéseken. Emellett ugyanis az lenne a fő feladata, hogy a szaúdi játékvezetők elnöke legyen. A portál megemlíti, hogy Lahoz rádiós és televíziós szakértésre is nemet mondott korábban, de a szaúdi ajánlat olyan komoly összeget tartalmaz, amely miatt fontolóra vette az ajánlatot.

A szaúdi bajnokságba először Cristaino Ronaldo szerződött decemberben, majd Karim Benzema, N’Golo Kante és Kalidou Koulibaly is követte. Rudi Garcia után további híres edzők érkezését is tervezték, de Steven Gerrard nemet mondott az ajánlatra. Úgy tűnik, a bírók közt is szemezgetni fognak a szaúdiak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik