Nemzetközi foci

Giroud pompás fejese a BL-be repítette a Milant

Isabella Bonotto / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Isabella Bonotto / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

A Milan legyőzte a Juventust a Serie A 37 fordulójának rangadóján, és ezzel biztosan ott lesz a Bajnokok Ligája főtábláján.

A Juventus a tízpontos levonás miatt hirtelen a Milan mögé került a tabellán, és a mostani volt az utolsó lehetősége arra, hogy beküzdje magát a legjobb négybe.

Az első félidőben a Juve részéről Cuadrado dolgoztatta meg Maignant, a Milan kapusát, majd Kean beadása után Di María ígéretes helyzetből lőhetett volna – ha nem sípcsonttal találja el a labdát. A Milan Krunic szöglet utáni fejesével mérsékelt riadalmat okozott a hazai drukkerek körében, Giroud azonban sokkal pontosabban fejelt, Gatti mögött emelkedve bólintott a bal sarokba az első felvonás hajrájában.

A világbajnok francia csatár első gólját szerezte a Milan mezében a Juve ellen, és a 2016-2017-es idény óta, amikor még az Arsenalt erősítette, először jutott el egy bajnoki idényben 12 találatig.

A Milan a második félidőben kétszer is lezárhatta volna a meccset, az első alkalommal Szczesny lábbal védett nagyot Saelemaekers helyzeténél, majd Leao lőtt az égbe, miután elhúzott Gatti mellett. A Juve a hosszabbításban egyenlíthetett volna, ám Danilo labdáját Kalulu a gólvonalon mentette.

A Monza-Lecce meccsen is egy gól döntött, és ezt az a Colombo szerezte a 90+10. percben tizenegyesből, akit a Milantól kölcsönzött ki a Lecce, amely a diadal révén jövőre is a Serie A-ban játszhat.

Hogy a szerb Sergej Milinkovic-Savic hol szerepel majd 2023 őszén, azt egyelőre nem tudni, mindenesetre az ő duplájának köszönhetően nyert a Lazio 3-2-re a Cremonese ellen, és ezzel bebiztosította a második helyet.

A négy olasz BL-csapat a Napoli, a Lazio, az Inter és a Milan lesz, és hozzájuk csatlakozhat még a Roma, amennyiben megnyeri az Európa Liga budapesti döntőjét a sorozat specialistája, a Sevilla ellen.

Serie A, 37. forduló:

Juventus – AC Milan 0-1 (0-1)
Hellas Verona – Empoli 1-1 (0-0)
Bologna – Napoli 2-2 (0-1)
Monza – Lecce 0-1 (0-0)
Lazio – Cremonese 3-2 (2-0)

 

szombaton játszották:
Internazionale – Atalanta 3-2 (2-1)
Fiorentina – AS Roma 2-1 (0-1)
Spezia – Torino 0-4 (0-1)
Salernitana – Udinese 3-2 (1-2)

 

pénteken játszották:
Sampdoria – Sassuolo 2-2 (1-2)

 

A tabella:
1. Napoli 37 75-28 87 pont – bajnok
2. Lazio 37 58-30 71
3. Internazionale 37 70-42 69
4. AC Milan 37 61-42 67
5. Atalanta 37 61-46 61
6. AS Roma 37 48-37 60
7. Juventus 37 55-33 59
8. Torino 37 42-40 53
9. Fiorentina 37 50-42 53
10. AC Monza 37 46-47 52
11. Bologna 37 50-47 51
12. Udinese 37 47-47 46
13. Sassuolo 37 46-58 45
14. Empoli 37 37-47 43
15. Salernitana 37 48-60 42
16. Lecce 37 31-43 36
17. Spezia 37 30-60 31
18. Hellas Verona 37 30-56 31
19. Cremonese 37 34-69 24 – kiesett
20. Sampdoria 37 24-69 19 – kiesett
A Juventustól 10 pontot levontak.

Olvasói sztorik