Nemzetközi foci

Egy egész szektor ünnepelte a drukkert, aki leverte Kerkez Milosék ultráit

ANP / AFP
ANP / AFP

Kerkez Milossal felálló AZ Alkmaar hazai pályán 1-0-ra kikapott a West Ham Unitedtől, amivel 3-1-es összesítéssel kiesett a Konferencia Liga elődöntőjében.

A holland drukkerek a lefújást követően egy kerítést kidöntve hatoltak be az angolok családjai és barátai számára fenntartott részre, majd rátámadtak az ott ünneplőkre. Egy hórihorgas szurkoló azonban a szektor védelmére kelt, szinte egymaga intézte el a támadó drukkereket.

Az esetről készült videó bejárta az internetet, így aztán hamar megtalálták a férfit, Chris Knollt, aki azóta több napilapnak is mesélt az alkmaari kalandról.

Úgy gondoltam, legjobb védekezés a támadás. Ledöntötték a kerítést és tudtam, mit akarnak tenni, amit viszont nem hagyhattam nekik. Megálltam a lépcsősor előtt és hagytam, hogy ők jöjjenek föl. Tudtam, hogy ökölcsapásokkal kell szembenéznem, mindent elkövettem, hogy kitartsak

– mesélte a Daily Mailnek a férfi.

A szurkolóból valóságos helyi hős lett, aki a Leeds United elleni hétvégi bajnokin megdicsőült. Vastaps köszöntötte, amikor megérkezett a szektorába.

Knollsy szerencsét is hozott a csapatának, hátrányból felállva 3-1-re győzött a West Ham United.

Olvasói sztorik