Nemzetközi foci bajnokok ligája

A 4-0-s BL-zakó után a jövőjéről faggatták Carlo Ancelottit

Jan Kruger - UEFA / UEFA via Getty Images
Jan Kruger - UEFA / UEFA via Getty Images

Idén nem tudott csodát tenni a Real Madrid a Manchester City ellen, a címvédő a hazai 1-1-es döntetlent követően Angliában 4-0-ra kikapott, így az elődöntőben befejezte szereplését a Bajnokok Ligájában. A spanyol klubnál így ebben a szezonban be kell érni egy kupagyőzelemmel, ami a Real esetében nevezhető visszafogott teljesítménynek, így a meccset követő sajtótájékoztatón szóba került a vezetőedző, Carlo Ancelotti jövője is, akit a közelmúltban a brazil válogatottal hoztak hírbe.

Nincsenek kétségek, az elnök [Florentino Pérez] ugyanis két hete elég egyértelműen fogalmazott

mondta az olasz szakember, utalva arra, hogy az Osasuna ellen 2-1-re megnyert kupadöntőt követően Pérez azt nyilatkozta, nem akar erről a kérdésről többet hallani, az olasznak 2024 nyaráig szerződése van, részéről a téma lezárva.

Luka Modric és Vinícius Jr. is nyilatkozott az edző helyzetéről, mind a két játékos egyetértett abban, hogy Ancelottival kell folytatnia a Real Madridnak. „Tanulni kell a mostani vereségből, hogy ezeket a hibákat legközelebb ne kövessük el” – mondta a brazil támadó.

Carlo Ancelotti a meccs kapcsán azt mondta, nem akar nagy elemzésbe belemenni, a lefújás után nem is lenne értelme. Azt azért megjegyezte, hogy rendkívül fájdalmas volt ez a 4-0-s vereség, ami a Real esetében 2009 óta a legnagyobb a sorozatban.

Bár kiesés lett a vége, Carlo Ancelotti rekordot döntött, ez volt ugyanis a 191. meccse a BL-ben, ezzel Sir Alex Fergusont taszította le az örökrangsor éléről.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik