Nemzetközi foci

A Premier League-ből ismert veterán védő a kezdőkörből lőtt gólt

Parádés gólt lőtt a Premier League-ből ismert Gael Clichy a vasárnapi Servette-Sion mérkőzésen.

A francia hátvéd 37 évesen is megmutatta, hogy még kifogástalan a technikája. A Servette már nyolc perc után kétgólos előnyre tett szert, a sereghajtó pedig ész nélkül rohant előre egy gólért. Clichy viszont a középpályáig kísérte a visszalépő csatárt, lefülelte a neki szánt passzt, majd még a kezdőkörben a hálóba emelt.

Clichy a Cannes csapatától szerződött 2003-ban az Arsenalhoz, ahol nyolc éven át kirobbanthatatlan volt a kezdőből. 2011-ben a Manchester City cirka hétmillió fontért szerezte meg magának, itt újabb hat évet töltött el, mielőtt elhagyta volna a Premier League-et. Előbb a török Basaksehirhez vezetett az útja, majd három év után, 2020-ban került a svájci Servette-hez, ahol június 30-ig érvényes a szerződése.

A mérkőzést egyébként a Servette végül 5-0-ra nyerte meg.

Olvasói sztorik