Nemzetközi foci

Kalmár Zsolt: Ezért tart itt a szlovák foci

M4 Sport
M4 Sport

Feldúltan nyilatkozott Kalmár Zsolt, a Dunaszerdahely csapatkapitánya az M4-nek miután csapata hazai pályán 3-2-re kikapott a Slovan Bratislavától, így két fordulóval a bajnokság vége előtt ötpontos hátrányba került a riválissal szemben a bajnoki címért zajló küzdelemben. A találkozó során a játékvezető több döntését is vitatták a dunaszerdahelyiek, Kalmár pedig azt mondta, készültek is erre a bánásmódra.

VAR is van, vissza lehet nézni, és ha befújják a tizenegyest nekünk, egészen más a mérkőzés. Máshogy működnek itt a dolgok, mint Magyarországon, ezért tart itt a szlovák foci

mondta a csapatkapitány, aki hozzátette, szerinte jobb csapatuk van a Slovannál, de más dolgok döntenek a szlovák bajnokságban, és amíg a szövetség nem változtat, örök másodikok lesznek.

Márciusban egyébként Martin Dohált azzal vádolták meg, hogy a Besztercebánya elleni mérkőzésen a DAC-nak kedvezett az ítéleteivel, amiért hat meccsre eltiltották. Kalmár ezzel kapcsolatban megjegyezte, majd kiderül, Filip Glova mennyit kap a vasárnapi miatt.

A győztes gólt a meccsen a csereként beállt Weiss szerezte tizenegyesből, ami után mutogatni kezdett a hazai közönségnek és a dunaszerdahelyi csapatnak is, amiből olyan feszültség keletkezett, hogy a biztonságiaknak kellett bemenni rendet tenni. A pozsonyi játékost aztán két sárga lappal ki is állították.

Olvasói sztorik