Nemzetközi foci

Meghalt a férfi, akit a Napoli bajnoki címe után lőttek le

Silvia Bazzicalupo/Anadolu Agency via Getty Images
Silvia Bazzicalupo/Anadolu Agency via Getty Images

Egy férfi meghalt és heten megsérültek Nápolyban csütörtök éjjel, miután a helyi futballcsapat olasz bajnoki győzelmét ünneplő tömeg árasztotta el az utcákat.

A nápolyi rendőrség pénteken reggel azt közölte, hogy egy 26 éves férfi lőtt sérülésekbe halt bele, és további három embert is meglőttek az utcai spontán ünneplés alatt.

Claudio Palomba nápolyi prefektus a RAI olasz közszolgálati rádióban ugyanakkor azt mondta, a férfi halálának nem volt köze az utcai ünnepléshez, és a rendőrség nyomozást indított a gyilkosság ügyében. Hozzátette, hogy az ünneplők közül heten szenvedtek sérüléseket, köztük többen petárdázás miatt.

A Napoli csütörtökön 1-1-es döntetlent játszott az Udinese ellen, ezzel megszerezte a csapat történetének harmadik olasz bajnoki győzelmét. A Napoli utoljára 1990-ben volt bajnok, amikor a néhai futballista, az argentin Diego Maradona is a csapatban játszott.

Kapcsolódó
„Ez a tiétek!” – könnyeivel küzdve nyilatkozott a Napoli edzője a bajnoki cím után
Luciano Spalletti a legidősebb edző, aki Scudettóig vezette a csapatát. Pedig tavaly nyáron erre nem sokan tippeltek volna.
Olvasói sztorik