Nemzetközi foci

Négy gólig meg sem állt a Barca, mégsem ezzel foglalkoznak majd az emberek

Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images
Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images

Az FC Barcelona szombat este 4-0-ra ütötte ki a Betis együttesét a La Liga 32. fordulójában.

Az összecsapás elején Andreas Christensen megszerezte első gólját a katalán csapatban – sőt 2017 óta ez volt az első bajnoki találata a dán védőnek – ám nagyobb jelentőséggel bírt Edgar Gonzalez pályára küldése. A középpályás a 12. percben váltotta a megsérülő Luiz Felipét, de nem élvezhette sokáig a Camp Nou légkörét, mert a 33. percben már ki is állították!

Mentségére szóljon, hogy bár a második sárga lapja során valóban buktatta Pedrit, az első figyelmeztetése finoman szólva is szigorú döntés volt: bár Raphinhát eltalálta, de előtte egyértelműen a labdát érte el. Fontos megjegyezni, hogy a VAR szabályzata szerint sárga lapokért nem szól bele a játékvezető dolgába, így Gonzalezt nem menthette meg ebben a helyzetben.

Az pedig egyértelmű, hogy milyen hatással volt a vendégekre a kiállítás, ugyanis a 36. percben Robert Lewandowski, a 39. percben pedig Raphinha talált a kapuba. Ezzel lényegében le is zárta az összecsapást az együttes, a negyedik találat a meccs végén született, öngólból.

Az összefoglaló itt nézhető meg.

Olvasói sztorik