Nemzetközi foci

Kirúgták Cristiano Ronaldóék vezetőedzőjét

Yasser Bakhsh/Getty Images
Yasser Bakhsh/Getty Images

A szaúdi élvonalban szereplő al-Nasszr labdarúgócsapata bejelentette, hogy szerződést bontott Rudi Garciával.

A Marca azt írta, hogy a döntés hátterében az áll, a francia edző elveszítette az öltözőt, márpedig erre rámehet a jelenleg második helyen álló csapat bajnoki címe is. Az AS szerint azonban a csapat sztárjátékosa, Cristiano Ronaldo nincs megelégedve a szakemberrel, ugyanis nem tudta kihozni a játékosokból a maximumot. Az al-Nasszr közleménye szerint az U19-es csapat edzője, Dinko Jelicic veszi át a kispadot.

Az 59 éves Rudi García, aki 2011-ben bajnok volt a Lille-lel, 2018-ban pedig Európa Liga-döntőbe vezette a Marseille-t, 2022 júniusa óta irányítja az al-Nasszrt, de már egy ideje arról ír a sportsajtó, hogy szívesen visszatérne az európai futballba.

Olvasói sztorik