Nemzetközi foci

A Liverpool kihagyott tizenegyessel is ledolgozta kétgólos hátrányát az Arsenal elleni rangadón

Nick Potts/PA Images via Getty Images
Nick Potts/PA Images via Getty Images

Az Arsenal rendkívül izgalmas mérkőzésen játszott 2-2-es döntetlen Liverpoolban, a Premier League 30. fordulójában.

Minden úgy alakult az első negyven percben, ahogy a listavezető megálmodta, Gabriel Martinelli már a 8. percben vezetést szerzett egy gyors támadás végén, majd Gabriel Jesus is gond nélkül bólintott a hálóba. Percekkel a szünet előtt azonban felfejlődött a hazai csapat játéka és Mohamed Szalah szépített.

Térfélcsere után egészen más Liverpool jött ki az öltözőből, Diogo Jota lábát pedig véletlenül összekoccantotta Rob Holding, ám Szalah kapu mellé gurította a büntetőt. Ettől még inkább pörgött a Pool, Mikel Arteta pedig nem tudta elejét venni az őrült rohanásnak. Sokáig úgy tűnt, Aaron Ramsdale védéseinek hála így is nyer az Arsenal, de a 87. percben Alexander-Arnold kiosztott egy kötényt Zincsenkónak, majd a beívelését Firmino bólintotta a kapuba.

Ramsdale ezután is védett még két hatalmasat, így maradt 2-2 az állás. Igazán egyik csapat sem örülhet a döntetlennel, mert a Liverpool még mindig messze van a Bajnokok Ligáját érő helyektől, az Arsenalnak pedig 3 pontra olvadhat az előnye a Manchester Cityvel szemben.

Eredmények – Premier League, 30. forduló

Liverpool-Arsenal 2-2 (1-2)
Leeds United-Crystal Palace 1-5 (1-1)

szombaton játszották:
Southampton-Manchester City 1-4 (0-1)
Tottenham Hotspur-Brighton 2-1 (1-1)
Brentford-Newcastle United 1-2 (1-0)
Leicester City-Bournemouth 0-1 (0-1)
Aston Villa-Nottingham Forest 2-0 (0-0)
Wolverhampton Wanderers-Chelsea 1-0 (1-0)
Fulham-West Ham United 0-1 (0-1)
Manchester United-Everton 2-0 (1-0)

Olvasói sztorik