Nemzetközi foci

Xavi a Real elleni 0-4-ről: Nehéz megemészteni ezt a vereséget

Urbanandsport / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Urbanandsport / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Bár a Barcelona egygólos előnyből várhatta a hazai pályán esedékes visszavágót a Real Madrid elleni Király Kupa-elődöntőben, a fináléba a madridiak jutottak, miután a mesterhármast szerző Karim Benzema vezérletével 4-0-s győzelmet arattak a Nou Campban.

A Barca edzője, Xavi az előző három El Clásicón – spanyol Szuperkupa-döntő, a kupameccs első felvonása és a hazai pályán megvívott bajnoki – győzelemre vezette a katalánokat, akik most nem bírtak a Benzema, Vinícius Junior párossal.

„Nehéz megemészteni ezt a vereséget, mindenkinek fáj, aki a Barcáért drukkol. Talpra kell állnunk, hiszen a bajnokságban az élen állunk, és a megfelelő választ kell adnunk erre az eredményre.

Sokkal jobban játszottunk annál, mint amit az eredmény tükröz, főleg az első félidőben nyújtottunk jó teljesítményt. A második góljuk azonban kinyírt minket

– nyilatkozta Xavi.

A négygólos vereség ellenére a Barcánál nem kell kongatni a vészharangokat, hiszen a csapat 11 fordulóval a vége előtt 12 ponttal vezet a Real Madrid előtt a bajnokságban.

A Real öltözőjében érthető módon emelkedett volt a hangulat, Carlo Ancelotti azt mondta a játékosainak, hogy büszkévé tették őt.

„Hazudtam nektek, ez nem a döntő volt, hanem csak az elődöntő. A döntőt még le kell játszanunk. És még valami: a csütörtök szabadnap” – mondta Ancelotti, mire hatalmas ujjongás tört ki.

A Király Kupa döntőjét a Real az Osasuna ellen vívja május 6-án Sevillában.

Olvasói sztorik