Nemzetközi foci

Egy ország álmait válthatja valóra a mellőzött manchesteri játékos

ANDY BUCHANAN / AFP
ANDY BUCHANAN / AFP
Nagyon sokat változott a világ szűk tíz hónap alatt Skóciában. Tavaly június elején a helyi sajtó komoly kritikával illette Steve Clarke szövetségi kapitányt, amiért a vb-pótselejtezőn rossznak ítélt 3-5-2-es taktikával, Scott McTominay-t jobbhátvédként játszatva állt fel Ukrajna ellen, és sima 3-1-es vereséget szenvedett. Ehhez képest kedden Skócia hasonló felállással 2-0-ra verte a sokkal esélyesebbnek ítélt spanyolokat (a két gólt McTominay szerezte), és tett egy nagy lépést az Európa-bajnoki szereplés felé.

Az biztos, hogy a skót labdarúgás nagyon sokat küzdött, kínlódott és szenvedett, mire végre vissza tudta helyezni magát a térképre. A válogatott története során nyolcszor szerepelt világbajnokságon, de a csoportkört még egyszer sem élte túl, 1998 óta csak álmodik arról, hogy ismét ott lehessen a tornán.

Az Európa-bajnokságok tekintetében sem jobb a helyzet, az eddigi három szereplés alkalmával mindössze két meccset nyert meg, simán kiesett mindháromszor – de legalább egy rossz sorozat megtört, amikor 24 év után ismét eljutott egy kontinenstornára (mivel 2021-re halasztották, pont 25 évet kellett várniuk a szurkolóknak erre a bravúrra).

A sikerkovács Steve Clarke volt, akinek adott a lehetőség, hogy az egyik legjobb és legsikeresebb szövetségi kapitánnyá nője ki magát.

Aki sokat köszönhet Gera Zoltánnak

Az 1963-as születésű Clarke játékosként a St Mirrenben (1982-87), majd a Chelsea-ben (1987-98) szerepelt, utóbbival a pályafutása vége felé három jelentős trófeát nyert: egy FA-kupát (1997), egy KEK-et (1998) és egy Ligakupát (1998).

Visszavonulása után edzői pályára lépett, sokáig tartalékcsapatnál, vagy egy menedzser asszisztenseként dolgozott, és kiváló edzőktől tanult. Így segítette José Mourinhót és Avram Grantet a Chelsea-nél, Kenny Dalglisht a Liverpoolnál, vagy éppen két korábbi csapattársát, Ruud Gullitot és Gianfranco Zolát.

2012 nyarán kapott először vezetőedző szerepet Birminghamben, első bajnoki mérkőzését mi, magyarok is örömmel idézzük vissza, a West Bromwich Albion ugyanis úgy verte 3-0-ra a Liverpoolt, hogy az első gólt Gera Zoltán bombázta a jobb felső sarokba.

Clarke ezt követően dolgozott a Reading (2014-15) és a Kilmarnock (2017-19) csapatainál, és miután utóbbit 2019 tavaszán bajnoki bronzéremhez segítette, őt pedig az év edzőjének választották, elfogadta a skót szövetség felkérését.

Eb-részvételtől a spanyolverésig

Innentől kezdve pedig beindult a skót válogatott is, amely mint fentebb említettük, a ’90-es végétől kezdve képtelen volt kijutni nagy tornára, noha a kispadon olyan neves szakembere ültek, mint Walter Smith, Alex McLeish, Gordon Strachan vagy éppen a német Berti Vogts.

Clarke rajtja nem sikerült jól: egy Ciprus elleni győzelmet négy vereség követett Belgium (0-3, 0-4) és Oroszország ellen (1-2, 0-4), ezzel el is szállt a közvetlen kvalifikáció reménye a 2020-as Eb-re. A playoffban aztán két sikeres tizenegyespárbaj Izrael és Szerbia ellen elég volt ahhoz, hogy megtörjön a jég, és Skócia ott legyen a kontinenstornán – más kérdés, hogy nyeretlenül ki is esett.

ANDY BUCHANAN / AFP Steve Clarke úton a halhatatlanság felé

Közben a vb-selejtezőkön eljutott pótselejtezőig, de ott június 1-jén elbukott Ukrajna ellen, a pár nappal később kezdődő Nemzetek Ligájában azonban visszavágott riválisának, és az íreket és az örményeket is megelőzve megnyerte a B divíziós csoportját és feljutott a legjobbak közé.

Csak a buta kifogások maradtak

A szövetség az Európa-bajnoki selejtezők előtt 2026-ig meghosszabbította a szakmai stáb szerződését, a válogatott ezt két győzelemmel hálálta meg, előbb 3-0-ra verte Ciprust, majd óriási meglepetésre, 2-0-ra Spanyolországot.

Duzzogott is az ellenfél, amely 2014 óta nem kapott ki az Eb-kvalifikációs összecsapáson (akkor Szlovákia verte 2-1-re), a legutóbbi 38 európai selejtezőjéből 34-et megnyert, háromszor döntetlent játszott, azonban a Hampden Parkban nagyon bizonytalannak tűnt.

Persze kifogás mindig van, a Manchester City középpályása, Rodri az ellenfél játékstílusára panaszkodott.

„Számomra értékelhetetlen ez a futball, csak húzták az időt, provokáltak, folyamatosan dobálták magukat. A játékvezető pedig hagyta. De a következő alkalomig tanulni fogunk belőle” – nyilatkozta. A debütáló David García a túl magas füvet (?!) okolta a gyengébb eredményért.

Ezt már az ötszörös skót gólkirály, az egykori 18-szoros válogatott csatár, Kris Boyd sem hagyhatta szó nélkül, Rodri megjegyzéseire visszavágva egy kisbabához hasonlította a viselkedését.

Remélem, Pep Guardiolának van néhány új cumija Rodri számára, mert kedd este kiköpte mindet, az biztos

– mondta.

„A történtek bizonyítják, hogy milyen messzire jutott a skót válogatott Steve Clarke irányítása alatt, hiszen ilyen futballnemzet, mint Spanyolország buta kifogásokat keres. Értem, hogy csalódott amiatt, hogy elvesztette a meccset, de Skócia megérdemelten győzött. És nem véletlenül. Csak akkor tarthatod a lépést a legjobbakkal, ha megtalálod azt a módot, ahogy legyőzheted” – indokolta, hogy miért kell Skóciának célfutballra berendezkednie.

A válogatott keddi győzelmét a legnagyobb eredményének tartják, mióta 2007-ben legyőzte Franciaországot a Stade de France-ban.

Ferguson erősebb volt Southgate-nél

A mérkőzés hőse Scott McTominay lett, aki a 7. és az 51. percben is betalált, a Manchester United játékosa szerint Spanyolország ugyanolyan hibás volt a játék képének alakulásában, mint Skócia.

„Úgy érzem, minden pályán lévő játékos sokat esett-kelt, ami lelassította a játékot. Nem volt igazán tiszta meccs, mert mindenki kis szabálytalanságokra törekedett. Így aztán a játékvezetőnek sem volt könnyű dolga. De néha ilyen a futball, ahhoz, hogy megtartsd a vezetést és nyerj, ezt kell tenned” – mondta.

„Igazából nagyon-nagyon jól teljesítettünk. Tudtuk, hogy ellenfelünk birtokolja majd többet a labdát, ezért a kapitány azt mondta, legyünk élesek, és használjuk ki, ha lehetőségünk adódik. Gyerekkoromban támadó középpályás voltam, jól érzem magam a tizenhatoson belül. Így kell folytatnom, mert tudom, hogy még több gól és gólpassz van a játékomban.

Clarke azt mondta, itt a nagy lehetőség, hogy skótként igazi örökséget hozzunk létre, és olyan éjszakákat, amelyekre 20-30 évig emlékeznek az emberek.

A 26 éves középpályás 2017-ben mutatkozhatott be a legjobbak között, és az előző három szezonban is 27, 32, illetve 30 bajnokin szerepelhetett, de úgy tűnik most jött el a pillanat, hogy a válogatottban is kulcsemberré váljon.

Hogy ez így történjen, kellett egy 2018. februári megbeszélés a Manchester United carringtoni bázisán, ahol Gareth Southgate angol és Alex McLeish skót szövetségi kapitány egyaránt megpróbálta meggyőzni a futballistát, hogy az ő válogatottját választotta. Állítólag Southgate-nek pillanatnyi esélye sem volt…

Eltelt öt év, a legutóbbi két meccsen szerzett négy gól pedig nemzeti kincset faragott McTominayből, akitől most már azt várja a közvélemény, hogy vezesse ki a csapatot a 2024-es Európa-bajnokságra.

Sir Alex Ferguson nagyon szerette volna, hogy Scott a skót válogatottban játsszon. Nagyon jó kapcsolatot ápolt vele, 16 éves korában ő adta neki első manchesteri szerződést, majd mielőtt visszavonult volna, gondoskodott arról, hogy meghosszabbítsák azt” – nyilatkozta 2018-ban nagyapja, Frank.

Júniustól lehetne álmodni

A 2022-23-as szezonban McTominay kevesebb lehetőséget kapott klubjában (26 fordulóból csak 18 alkalommal lépett pályára mindössze hétszer kezdőként), a pletykák a távozását is rebesgették, miközben látszik, hogy kirobbanó formában van.

A futballban gyakran történnek furcsa dolgok. McTominay nem játszik a Manchester Unitedben, így most minden energiáját arra használta, hogy a válogatottban a lehető legjobban teljesítsen.

Hihetetlen volt a teljesítménye, olyan atletikus az alkata, amilyennel nem sok játékos büszkélkedhet” – mondta a korábbi skót menedzser, Craig Levein.

Most neki és a skót csapatnak esélye nyílt arra, hogy ismét valami csodálatosat alkosson, de álmodni csak akkor szabad elkezdeni, ha a júniusi norvégiai, majd a hazai, Grúzia elleni mérkőzés után is nyerő pozícióban lesz.

Olvasói sztorik